Ukrán rakéta lőtte le a maláj utasszállítót az oroszok szerint

 

Az ukrán hadseregnek a Lviv megyei Sztrijben állomásozó alegysége fegyverzetéhez tartozott az a rakéta, amely 2014 júliusában a Donyec-medence fölött megsemmisítette a maláj légitársaság Boeing-777-es utasszállítóját – jelentette ki Nyikolaj Parsin, az orosz fegyveres erők rakétatüzérségi főcsoportfőnökségének vezetője.

Parsin altábornagy elmondása szerint a Buk légvédelmi rendszer rakétájának harci vagy fedélzeti számát (886 847 349) a helyszínen talált roncsok, a hajtómű (8 86 90 32) és a fúvókablokk (8 30 113) sorozatszáma alapján sikerült beazonosítani.

Mint mondta, a rakétát 1986. december 24-én, 8720-as egyedi gyártási számmal szerelték össze a Moszkva melletti dolgoprudniji gépgyárban. Ezt követően – ezt átvételi elismervény is bizonyítja – az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban, a kárpáti katonai körzethez tartozó, Ternopil megyei Terebovljában állomásozó 20/152-es katonai egységhez – valódi nevén a 223-as légvédelmi rakétadandárhoz – szállították, amely a Szovjetunió széthullása után az ukrán fegyveres erők része lett.

Egy nő megy a malajziai légitársaság előző napon lezuhant utasszállító repülőgépének egyik darabja mellett a Donyeck megyei Rozsypnében 2014. július 18-án. A malajziai légitársaság Boeing 777-es gépének fedélzeten tartózkodó mind a 283 utas és a 15 fős személyzet életét veszítette. A gépet egyes jelentések szerint rakétatalálat érte. (MTI/AP/Dmitrij Loveckij)

A malajziai légitársaság Boeing 777-es gépének fedélzeten tartózkodó mind a 283 utas és a 15 fős személyzet életét vesztette (MTI/AP/Dmitrij Loveckij)

A rakéta sohasem hagyta el Ukrajna területét

Az orosz tábornok azt állította, hogy a rakéta sohasem hagyta el Ukrajna területét. Mint mondta, a Lviv megyében állomásozó 223-as ukrán légvédelmi rakétaezred 2014 óta részt vett az úgynevezett „terrorelhárító műveletben” Donyeck és Luhanszk megye területén.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a védelmi minisztérium szóvivője egy 2016-ban, az ukrajnai Odessza megyében megrendezett Rubezs-2016-os hadgyakorlaton készített és korábban az ukrán médiában ismertetett hangfelvételt is bejátszatott, amely szerinte Kijev felelősségét igazolta. A felvételen, amelyen az orosz szóvivő szerint ukrán katonák kommunikációja hallható, amelynek egyik részvevője – akit Konasenkov Ruszlan Grincsak ukrán ezredesként nevezett meg – a Malahit típusú rádiólokátor beállítási problémáiról szólva azt mondta, hogy „ha minden így megy tovább, akkor lelövünk (a nyilatkozó itt nem szalonképes kifejezést használt) még egy malajziai Boeinget”.

Az orosz tábornok állítása szerint Grincsak 2014 júliusában, az ukrán légvédelem 164-es rádiótechnikai dandárparancsnokaként pontosan tudta, hogy mi történt akkor egyebek között a délkelet-ukrajnai légtérben. Konasenkov rámutatott, hogy a lelőtt Boeing ennek a dandárnak az észlelési területén haladt keresztül.

Az adatokat eljuttatták Hollandiának

A szóvivő kijelentette, hogy az alapos orosz szakértői vizsgálat hamisítványnak minősítette azokat a videófelvételeket, amelyeket a nemzetközi vizsgálócsoport annak bizonyítására demonstrált, hogy a Boeinget megsemmisítő Buk Oroszországból jutott el Ukrajna területére. Konasenkov arra is emlékeztetett, hogy Ukrajna több esetben is közölte: ilyen típusú légvédelmi rakétarendszer sohasem került tőle a donyecki és luhanszki szakadárok birtokába.

A szóvivő közölte, hogy a hétfőn ismertetett adatokat az orosz fél eljuttatta Hollandiának. Kifejezte reményét, hogy a nemzetközi vizsgálócsoport azokat felhasználja a munkájához.

2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatát teljesítő repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó utasok és a legénység életét vesztette.

Mindenki a másikra mutogat

A több érintett fél által is felelősséggel vádolt Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez, és Kijevet hibáztatta azért, hogy nem zárta le a légteret a nemzetközi légi közlekedés előtt a harci cselekmények övezetében.

A történtek kivizsgálására Ausztrália, Belgium, Hollandia, Malajzia és Ukrajna közös bizottságot hozott létre, amely május 24-én közreadta előzetes jelentését, amely szerint a Boeinget megsemmisítő rakétát elindító mobil üteg az 53-as kurszki légvédelmi rakétadandártól kerülhetett át Ukrajna területére.

Noha Oroszország megalapozatlannak nevezte a testület vádját, Ausztrália és Hollandia május 25-én leszögezte, hogy Moszkvának közvetlen felelőssége van a maláj légitársaság MH17-es járatának lelövésében, és arra kérte az orosz felet, hogy ezt ismerje el, és maradéktalanul működjön együtt a nyomozókkal a teljes igazság megismerése és az igazságszolgáltatás érdekében. A tragédia negyedik évfordulóján Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ugyanerre szólította fel Moszkvát. Nyilatkozatában egyúttal hangsúlyozta, hogy az unió támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely előírja, hogy minden államnak együtt kell működnie a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítésekben.

Az ukrán és a brit védelmi miniszter is hazugságnak nevezte Moszkva állítását 

Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter újabb, Oroszországban gyártott álhírnek nevezte, hogy az ukrán hadsereg egyik egységének fegyverzetéhez tartozott volna az a rakéta, amely 2014 júliusában a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű területe fölött megsemmisítette a maláj légitársaság Boeing-777-es utasszállítóját. Osztotta véleményét Kijevben tartózkodó brit kollégája is.

„Ez nem igaz, ez hazugság, ez Moszkva politikája” – jelentette ki a miniszter hétfőn Kijevben, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel közösen tartott. Hozzátette, hogy véleménye szerint Oroszország ürügyet keres arra, hogy tovább „élezze a helyzetet”.

Williamson szintén dezinformációnak nevezte a moszkvai bejelentést. Emlékeztetett arra, hogy független vizsgálat állapította meg, ki felelős a malajziai gép katasztrófájáért.

A malajziai légitársaság gépének lezuhanásának körülményeit vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport – amelynek tagjai ausztrál, holland, belga, maláj és ukrán szakértők , májusban kiegészítő bizonyítékokat tártak a nyilvánosság elé, amelyek alátámasztják, hogy Oroszország kulcsszerepet játszott az MH17-es járat katasztrófájában. A vizsgálócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a Buk típusú légvédelmi rakétarendszer, amellyel lelőtték a gépet, az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandárhoz tartozott, és Oroszországból szállították át Ukrajna Moszkva-barát szakadárok által megszállt keleti részébe.

A nemzetközi nyomozati szakvélemény alapján a holland és az ausztrál kormány arra következtetésre jutott, hogy Oroszországot közvetlen felelősség terheli a gép lezuhanásáért, és bejelentették, hogy jogi lépéseket tesznek e felelősség megállapítására.

Moszkva viszont most azzal állt elő „orosz szakértői vizsgálatra hivatkozva”, hogy hamisítványok azok a fénykép- és videofelvételek, amelyeket a nemzetközi vizsgálócsoport annak bizonyítására demonstrált, hogy a Boeinget megsemmisítő Buk rakétarendszert Oroszországból szállították be Ukrajna területére, s a kilőtt rakéta pedig az ukrán hadsereg Lviv megyei Sztrijben állomásozó alegységének a fegyverzetéhez tartozott.

Olekszandr Turcsinov, a befolyásos ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője a legfrissebb moszkvai állításra reagálva kijelentette: „emlékezetem szerint ez már vagy a kilencedik vagy a tizedik verzió, amelyet orosz katonatisztek és politikusok próbálnak ráerőltetni a nemzetközi közösségre, hogy e szörnyű bűncselekményben játszott szerepük rejtve maradjon. Volt már spanyol diszpécser, ukrán vadászgép, levegő-levegő rakéta, volt állítólagos exkatona, aki éppen akkor volt azon a repülőtéren, ahonnan az ukrán vadászgép felszállt, hogy kilője a Boeinget, és sok más hazugság”.

Turcsinov ezeket álhíreknek nevezte, amelyeknek szerinte egyetlen céljuk van: elrejteni a valódi felelőst. „Azt viszont, hogy a valódi bűnös az orosz katonai és politikai vezetés, már hivatalos vizsgálat és független szakértők is be bizonyították” – hangoztatta a politikus.