Elhúzódó koszovói válságra számít a szerb elnök

 

Koszovó kérdése nem oldódik meg két-három hónap alatt, sokkal tovább fog tartani, mint azt egyesek eltervezték – mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden újságíróknak Belgrádban.

Vucic arra reagált, hogy Angela Merkel német kancellár Denis Zvizdic boszniai kormányfővel tartott hétfői sajtótájékoztatóján Berlinben kijelentette: hogy a határok sérthetetlenek a Nyugat-Balkánon. Mint mondta, ezt már ötezerszer halotta a német kancellártól, Angela Merkel tíz év óta nem változtatott álláspontján. „Én pedig tovább fogok küzdeni Koszovóért” – húzta alá.

Pristina, 2018. február 18. A Koszovói Biztonsági Erő egyik egysége a Koszovó Szerbiától való függetlenné válása 10. évfordulójának alkalmából rendezett pristinai ünnepségen (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Úgy vélte: a nyugat európai országok szerint Koszovó egységes, feloszthatatlan, szuverén és az albánokhoz tartozik, számukra ez lezárt ügy. A szeptemberben tervezett újabb találkozóról Hashim Thaci koszovói elnökkel elmondta: „mindezek után érdekes lesz látni, mire jutottunk eddig”.

A határmódosítás is szóba került már

Koszovó helyzetének rendezése kapcsán az elmúlt hetekben egyre többször merül fel a területcsere lehetősége Szerbia és Koszovó között. Thaci többször is elmondta, hogy semmilyen körülmények között nem kerülhet sor Koszovó felosztására, de amennyiben Belgráddal megállapodnak, lehet szó „határkiigazításról”. Erről pedig Brüsszelt is tájékoztatja, javasolni fogja „Presevo egyesülését Koszovóval” – hangsúlyozta. A dél-szerbiai Presevo környékén található három településről van szó: Presevóról, az egyetemmel is rendelkező Bujanovacról és Medvedjáról. Presevo és Bujanovac lakosságának nagy része albán nemzetiségű, Medvedjáénak pedig mintegy negyede, bár erről hivatalos szerbiai adatok nem léteznek.

A szerb politika nem túl boldog

A szerb elnök viszont sokkal óvatosabban fogalmazott koszovói kollégájánál. „Semmilyen titkos megegyezés nem lesz Koszovóval a nyilvánosság tudta nélkül” – mondta. Mindazonáltal hozzátette, hogy nem derűlátó a megegyezést illetően. „Amennyiben megoldás születik, Szerbia többet kap annál, mint ami korábban tervben volt”.

 Népszavazás és politikai alku is dönthet a terrületcseréről

Arról Thaci és Vucic sem beszélt, hogy Szerbia milyen területeket kapna meg a határkiigazítás részeként, ugyanakkor a szerb és a koszovói elnök is felvetette a népszavazás lehetőség Koszovó kapcsán. A kétmilliós Koszovóban körülbelül 120 ezer szerb él, főként az ország északi, Szerbiához közeli részein.

Szerbia és Koszovó 2013-ban Brüsszelben megegyezett a kapcsolat normalizálásáról, ám előrelépés azóta sem történt. Koszovó státusának rendezéséről Aleksandar Vucic szerb államfő tavaly nyáron kezdeményezett nemzeti konzultációt, ezek az egyeztetések azonban még nem zárultak le. A Koszovóval fenntartott kapcsolat a jelenlegi állapotában a legnagyobb akadálya Szerbia európai uniós integrációjának, de Belgrád kész arra, hogy a lehetséges kompromisszumos megoldásokról tárgyaljon.