Továbbra sem működik hatékonyan a németeknél a kitoloncolás

 

Csaknem hétszázezer menedékkérelmet már elutasítottak a német hatóságok, de még a mai napig sokan tartózkodnak illegálisan az országban. Az álláspont nagyot fordult három év alatt: 2015-ben Angela Merkel német kancellár még együtt szelfizett a migránsokkal, ma azonban a visszatoloncolás a legnehezebb feladat számukra.

Az M1 berlini tudósítója a köztelevízió péntek reggeli adásában elmondta: a menedékkérők leggyakrabban azért nem kapnak hosszabb időre menekültstátuszt Németországban, mert nem háborús területről, vagyis biztonságos harmadik országból származnak. Jelenleg az országban a kiutasítás a legnagyobb gondokat okozó probléma. Vannak olyan bűnelkövetők, akiknek semmiféle hajlandósága nincs az integrációra, mégis évtizedek óta Németországban élnek. A rendőrség az esetek jelentős részében nem tudja tehát végrehajtani a kiutasításokat – tette hozzá a tudósító.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a témával kapcsolatban az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a német kormány bizonyos dokumentumai leírják, ahhoz, hogy a német gazdaság működjön, kell évi háromszázezer pótlólagos munkaerő. Fiatal, tehetséges, nyelvet tudó diplomás embereket keresnek, azonban a migránsok nem ilyenek – jelentette ki. Hozzátette: többségük valóban fiatal, de a többi kritériumnak nem felelnek meg.

Róma, 2018. július 12. Migráns férfi a római Tiburtina vasútállomás közelében levő sátortáborban 2018. július 12-én. A Baobab Experience elnevezésű civil szervezet aktivistái által rendelkezésre bocsátott kétszáz sátort mintegy háromszáz bevándorló használja. (MTI/EPA/Massimo Percossi)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Massimo Percossi)

Nem távozhatnak az ANkER központokból a migránsok

Bajorországban augusztus 1-jétől életbe is lépett a német CSU, CDU, SPD között létrejött koalíciós szerződés részét képező megállapodás, és megnyíltak az első úgynevezett ANkER központok. Ezek a megérkezés, a döntés és a visszafordítás elvén működnek, és csak ideiglenes tartózkodási helyet jelentenek a migránsok számára. A központokat a migránsok addig nem hagyhatják el, amíg sorsukról nem döntenek.

Nógrádi György kifejtette: ilyen központokat azonban a 16 német tartományból csak a bajorok hozták létre, noha ez mindegyik tartomány számára kötelező lenne a német kormány dokumentumai alapján.

A biztonságpolitikai szakértő elmondta: ritkán esik szó arról, hogy a tizenhat tartományból tizenötben no-go zónák jöttek létre, az egyetlen kivétel a bajor tartomány.

Papírok nélkül nincs visszafogadás

A szakértő hozzátette: a kitoloncolásról és a visszafogadásról fontos tudni, hogy hiába van meg a szándék például Marokkó részéről, hogy visszafogadja a menekülteket, ha azoknak nincsenek papírjaik, megakad a folyamat. Marokkó ugyanis kijelentette: csak a marokkóiakat fogadja vissza. Nógrádi György elmondta: a probléma tehát az, hogy papírok nélkül nem lehet nyomon követni a migránsokat.

2015-ben háromszázezer migráns tűnt el Németországban – jelentette ki Nógrádi György. Hozzátette: az ANkER központ lényege, hogy az állam gyorsan dönthessen arról, hogy az adott migráns maradhat-e az országban, vagy sem.  Legtöbbjük eldobja papírjait, főként a Földközi-tenger környékén – tette hozzá.

A német szövetségi kormány megállapodást kötött a spanyol kabinettel a Spanyolorszában regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről. Az augusztus 11-től hatályos megállapodás értelmében a német hatóságok 48 órán belül visszaküldhetik a Spanyolországban menedékkérőként regisztrált embereket, akiket határellenőrzés során feltartóztatnak – hangzott el a műsorban.

Nógrádi György elmondta: Spanyolország baloldali kormánya horribilis összegeket kap az Európai Uniótól azért, hogy migránsokat fogad be.  Mindeközben a németek ellenőrzik a német-francia határt azért, hogy megakadályozzák, hogy a Spanyolországból Franciaországba mozgó migránsok onnan Németországba menjenek. A határellenőrzés szinte lehetetlen, hiszen hosszú szakasz, illetve villamossal és busszal könnyedén átutazható – tette hozzá.

A szakértő kijelentette: a spanyolokat jelenleg főként a pénz motiválja.