Összehangolt támadássorozat zajlik Magyarország ellen

 

A június végi uniós csúcs előtt a „szokásosnál” is erősebb nyomás nehezedik Magyarországra. A kötelező betelepítési kvóta hívei és a Soros-hálózat tagjai most éppen a Fidesz Európai Néppártból való kizárását akarják elérni. Deák Dániel szerint egy összehangolt támadássorozatnak vagyunk a részesei.

Több eszközt is bevetnek Soros György megbízható szövetségesei az Európai Unión belül, az egyik a nemzetközi sajtón keresztül érkező támadás – mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa az M1-en.

Legutóbb a The New York Timesban maga Soros György és fia publikált egy cikket, amelyben azt írták, hogy a legbonyolultabb problémákat a 2004 után csatlakozott országok jelentik az Európai Unióban – emlékeztetett Deák Dániel.

Eddig Magyarország és Lengyelország volt a célkeresztben, de most már Olaszországot is támadják, amiért megváltozott a bevándorláspolitikája, és egy elutasító álláspontot képvisel – hívta fel a figyelmet.

Szerdán tárgyalnak a Sargentini-jelentéshez benyújtott módosító indítványokról

A következő eszköz a brüsszeli testületeken keresztül érkező támadás, ilyen a Sargentini-jelentés is, a magyarországi különjelentéshez benyújtott módosító indítványokról szerda délután tárgyal az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).

A LIBE valószínűleg az uniós csúcs előtt három nappal fogja elfogadni ezt a jelentést – fűzte hozzá.

Egy összehangolt támadássorozatnak vagyunk a részesei, a Fidesz–KDNP-szövetséget szeretnék kizáratni az Európai Néppártból. Ezzel próbálnák meg elérni azt, hogy Magyarország egy politikai karanténba kerüljön – hangsúlyozta Deák Dániel.

Megváltoztak az erőviszonyok az Európai Néppártban

A politológus megjegyezte: a magyarországi kormánypárt az egyik legerősebb szövetség az Európai Néppárton belül, Orbán Viktor is utalt rá korábban, hogy most már az Európai Néppártnak van szüksége a Fidesz–KDNP-re, és nem fordítva.

Sokkal inkább egy megváltozott erőviszony áll fenn, az Európai Néppárt folyamatosan gyengül uniós szinten, miközben Magyarországon a Fidesz–KDNP harmadjára is kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben – hangsúlyozta.

Hozzátette: ha megnézzük a kutatásokat, valószínűleg a jövő évi EP-választáson is jó eredményt fog elérni a Fidesz–KDNP.

A nyugat-európai országok sorra veszik át a magyar kormány álláspontját 

Látszik az, hogy jelenleg az Angela Merkel által is fémjelzett néppártnak szüksége van a Fidesz–KDNP-re, a magyar kormány bevándorláspolitikai álláspontját most már sorra veszik át a nyugat-európai országok, köztük Olaszország, de lassan Németország is ezen országok közé tartozik – vélekedett a szakértő.

Deák Dániel azt is mondta: a visegrádi négyek egy olyan nagy szövetségesi tábort alakítottak ki, amit már nem lehet háttérbe tolni, és nem lehet úgy tekinteni az együttműködésre, mintha nem létezne az Európai Unión belül.

Történelmi mélypontra került a CDU–CSU

Németországban belátták azt, ha a magyar álláspontból nem vesznek át elemeket, akkor maguk alatt vágják a fát, a CDU–CSU támogatottsága történelmi mélypontra került, a legfrissebb kutatások szerint már 30 százalék alatt áll a szövetség – közölte a szakértő.

Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy egy olyan politikát folytattak, ami a német emberek elvárásaival szemben helyezkedett el. Most belátták azt, hogy korrigálni kell a korábbi bevándorláspolitikai álláspontjukon, és sokkal inkább közelíteni kell a kelet-európai felfogáshoz – hangsúlyozta Deák Dániel.

A címlapi kép illusztráció.