A kisebbségek védelme ügyében ismét hallatta hangját a magyar külügy

 

Magyarország elengedhetetlennek tartja és ezért felszólítja az Európa Tanácsot, hogy vegye komolyan az európai kisebbségek védelmének ügyét – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Strasbourgban, az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája hatálybalépésének 20. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos konferenciáján.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, nem lehet, és elfogadhatatlan, hogy az európai adófizetők pénzéből fenntartott európai intézmények jobban aggódjanak a kontinensre illegálisan érkező, veszélyt hordozó bevándorlókért, mint azokért a nemzeti kisebbségekért, akik évszázadok óta itt élnek Európában.

Nem lehet, hogy egy európai intézmény jobban aggódjon a magyar határ megvédésének hatékonyságát és a magyar emberek biztonságát elősegítő Stop Soros törvény miatt, mint azon kárpátaljai magyarok miatt, akiknek jogait Ukrajnában súlyosan megsértik – húzta alá a miniszter. Kijelentette, az Európa Tanácsnak komolyan kell vennie azt, hogy Európában az egyik legfontosabb érték a kisebbségi jogok védelme.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy Ukrajnában a kárpátaljai magyarságot megillető, már létező kisebbségi jogokat vettek el egy parlamenti döntéssel. Noha az Európa Tanács szóban támogatásáról biztosította Magyarországot és a Velencei Bizottság ajánlásait, azok közül Ukrajna egyet sem hajtott végre. Sőt, a törvény végrehajtását már elkezdték dacára annak, hogy nincsen egyetértés az ukrán kormányzat és a magyar kisebbséget képviselő szervezetek között – mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI Fotó: Kovács Attila)

„Nem lehet, hogy egyes európai országok, amelyek tagjai az Európa Tanácsnak is, fittyet hányva a Velencei Bizottság véleményére, két lábbal tapossák a kisebbségi jogokat”–fogalmazott.

Magyarország elvárása az Európa Tanáccsal szemben, hogy szerezzen érvényt a Velencei Bizottság korábban megfogalmazott javaslatainak és szorítsa rá arra Ukrajnát, hogy vonja vissza a magyar nemzeti közösséget hátrányosan érintő, a magyar kisebbség jogait súlyosan sértő intézkedéseket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Aláhúzta, a Velencei Bizottság elvárásokat támaszt Magyarországgal szemben az egyelőre nem elfogadott, Magyarországot megvédeni akaró Stop Soros törvénnyel kapcsolatban, azonban egy már érvényben lévő ukrán törvénnyel kapcsolatban kevésbé aktív.

Szijjártó Péter hozzátette: a magyar kormány továbbra is mindent megtesz és minden támogatatást megad annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségeket illető jogok védelme fontos európai politikaként érvényesüljön.

Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint Gianni Buquicchio és Szijjártó Péter kétoldalú megbeszélésén megvitatták a testületnek a középiskolai oktatást érintő ukrán oktatási törvényről korábban kialakított véleményében foglaltak végrehajtását, valamint a készülő magyar Stop Soros szabályozásról készülő álláspontját.

A találkozón Buquicchio arra kérte a magyar parlamentet, hogy ne fogadja el a Stop Soros törvényt a Velencei Bizottság pénteken esedékes véleményének közzététele előtt, de legalább vegye figyelembe a véleménytervezetében megfogalmazott, a magyar hatóságoknak már korábban elküldött ajánlásokat – állt a tájékoztatásban.