Két hét múlva eldől Angela Merkel sorsa

 

Két hét múlva eldől, hogy marad-e kancellár Angela Merkel és a jelenlegi német kormány – mondta Nógrádi György az M1 Ma reggel adásában. A német kancellár és Horst Seehofer, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke közötti vita már a német kormány egységét veszélyezteti.

Angela Merkel pártján belül is egyre többen támogatják a bajor testvérpárt vezetőjének Horst Seehofernek a bevándorlási és menedékjogi politikával kapcsolatos szigorúbb álláspontját – írta a német sajtó.

A CSU már a határon feltartóztatná azokat a bevándorlókat, akik egy biztonságos országon keresztül érkeztek Németországba, és ott regisztrálták is őket. Angela Merkel ezt ellenzi, szerinte egyoldalú nemzeti intézkedések helyett EU-s szintű szabályozást kell kidolgozni.

Elmérgesedett a vita a kormányban

A vita annyira elmérgesedett, hogy csütörtökön a német parlament ülését meg kellett szakítani, és a CDU–CSU pártszövetség közös frakciójának tagjai külön tanácskoztak tovább. A véleménykülönbségek ellenére abban egyetértés mutatkozik, hogy a június végi uniós csúcsértekezleten meg kell állapodniuk.

Németország több menekültet fogadott be mint az összes többi tagállam, és csak tavaly négyszer annyit, 21 milliárd eurót költött a bevándorlókra, mint az ENSZ – ismertette a probléma hátterét Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

A bajor miniszterelnök Markus Söder és párttársa Horst Seehofer belügyminiszter szerint német nemzeti megoldásra van szükség. A belügyminisztérium hónapok óta formálódó, 63 pontból álló reformtervének három legfontosabb pontja, hogy nem léphetne be az országba az, aki már máshol regisztrált, akit már egyszer kiutasítottak, vagy aki bármilyen bűncselekményt elkövetett – sorolta Nógrádi.

Ezzel szemben a merkeli javaslat azt tartalmazza, hogy kössenek kétoldalú megállapodásokat azokkal az országokkal, ahonnan a migránsok jöttek. Merkel ellenfelei szerint ha három év alatt nem ért el eredményt a kancellár ezen a területen, akkor nehezen elképzelhető, hogy most két héten belül ez sikerülni fog – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

A lakosság bizalma megingott

Nógrádi György az elmúlt időszak bűncselekményeivel kapcsolatban elmondta, hogy néhány bűntény hatására nagyot változott a német társadalom közhangulata.

„Most tartunk ott, hogy a német társadalom fellázadt, és egy stratégiai fordulat következett be. A lakosság bizalma az állami szervekben is megingott” – mondta Nógrádi, és példaként hozta fel a menekültügyi hivatalokban történt visszaéléseket.

Erősödik az AfD

Az AfD népszerűsége tovább növekedett, lehagyta a szociáldemokratákat, és ezzel jelenleg a második legnépszerűbb párt Németországban. A CDU–CSU a tavalyi választáson mélypontot ért el, kérdés, hogy tovább csökken-e a támogatottsága – mondta Nógrádi, és hozzátette, hogy alapvető társadalmi elégedetlenség van a merkeli politikával szemben.

Az AfD-vel jelenleg senki nem hajlandó együttműködni – mondta. De jelenleg a két testvérpárt „gyilkolja egymást”. Két hét múlva eldől, hogy képesek lesznek-e együtt kormányozni – tette hozzá.

A CSU továbbra is arra törekszik, hogy abszolút többséget szerezzen, hogy ne kelljen koalícióban kormányozni az őszi tartományi választásokon – mondta.

Nógrádi György emlékeztetett, hogy Ausztriából Bajorországon keresztül érkeznek a migránsok Németországba. A lakosság harmada-negyede pedig támogatná a tartomány függetlenségét és kiválását Németországból, amelynek semmilyen realitása nincs, viszont jól tükrözi a közhangulatot.