Phenjan tiltakozik, szerinte Washington beavatkozik a belügyeibe

 

Határozottan tiltakozik Észak-Korea az ellen, hogy az Egyesült Államok az emberi jogok védelmének ürügyén beavatkozik az ország belügyeibe – írta keddi kommentárjában az ország Munkapártjának hivatalos lapja, a Rodong Szinmun.

Phenjan hivatalos álláspontját tükröző lap reagál Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő két héttel ezelőtti közleményére, amelyben az emberi jogok legsúlyosabb megsértésével vádolta meg az észak-koreai hatóságokat, egyben kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is nyomást gyakorol azokra, akik felelősek érte.

Az észak-koreai lap írásában „elfogadhatatlannak és rendkívül durvának” minősítette a washingtoni bejelentést. A Rodong Szinmun szerint Washingtonnak nagyobb tiszteletet kell tanúsítania a párbeszédbeli partnere iránt, ha valóban meg akarja oldani a két ország közötti problémákat, és felszámolni a több évtized alatt kialakult kölcsönös bizalmatlanságot.

Dél-koreai politológusok szerint Phenjan óva akarja inteni Washingtont attól, hogy az emberi jogok kérdését felvesse a június 12-i, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közötti történelmi találkozóján Szingapúrban.