Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja az atomalkut

 

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter hangsúlyozta: Iránnak nem áll szándékában atombombát készíteni, de ha az Egyesült Államok - Donald Trump elnök ígéretéhez híven - felmondja az atomalkut, akkor "erőteljes" urándúsításba kezd.

Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy “javítsák ki” az Iránnal kötött megállapodásban általa “szörnyűséges hiányosságoknak” minősített részeket. Ezt kérte az amerikai kongresszustól is. Trump több és gyakoribb nemzetközi ellenőrzést szeretne az iráni atomerőművekben, továbbá nem ért egyet azzal, hogy Teherán csak 2025-ig korlátozza nukleáris tevékenységét.

Az atomalku hat aláírója közül az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország képviselői régóta egyeztetnek az amerikai külügyminisztériummal, hogy Washington hogyan szeretné kiegészíteni a megállapodást, de ezekről a megbeszélésekről nem szivárogtak ki részletek.

Irán vitatott atomprogramjáról több mint 10 éven át tartó tárgyalásokat követően sikerült megállapodni. Irán azt vállalta, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országgal szemben bevezetett szankciókat.