Összecsapások Jerevánban, őrizetbe vették az ellenzék vezetőjét

 

Ellenzéki tüntetők csaptak össze a rendőrökkel vasárnap Jerevánban, Nikol Pasinján ellenzéki vezetőt pedig őrizetbe vették.

A rendőrség nem sokkal később azt közölte, hogy Pasinjánt „erő alkalmazásával eltávolították” a tüntetésről.  „Nikol Pasinján a gyülekezés abbahagyására irányuló többszöri rendőri felszólítás ellenére is tovább irányította a tiltakozást” – indokolta az intézkedést közleményében a rendőrség.

Az Interfax orosz hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrök megkezdték a tiltakozók oszlatását, amihez hang- és villanógránátokat is bevetettek. Nem sokkal korábban a héten miniszterelnökké választott korábbi államfő, Szerzs Szargszján találkozott Pasinjánnal, amit élőben közvetített a televízió. A találkozót Szargszján pár perc után otthagyta, mert mint mondta: zsarolásnak nem enged.

Azért jöttem, hogy a lemondásáról tárgyaljunk – mondta az ellenzéki Pasinján a miniszterelnöknek. „Ez nem tárgyalás, nem párbeszéd, hanem ultimátum és az állam, a legitim szervek megzsarolása” – reagált erre Szargszján, aki szerint az ellenzék „nem tanult március 1. példájából”, arra a 2008-as tüntetésre utalva, amelyen akkori államfővé választása után 10 ember halt meg, mert a tömeg összecsapott a rendőrökkel.

„Senki nem beszélhet velünk a fenyegetés nyelvén. Figyelmeztetem: nem érti a helyzetet. Már nem az a helyzet, mint 15-20 nappal ezelőtt” – mondta a miniszterelnöknek Pasinján, hozzátéve: „Örményországban megváltozott a helyzet, a hatalom immár a nép kezében van”.

Az ellenzék tizedik napja tüntet Szargszján miniszterelnökké választása ellen. A politikus 10 éven át volt államfő, ám a 2015-ben népszavazáson jóváhagyott alkotmánymódosítás értelmében a hatalmi jogkörök nagy része immár a miniszterelnöké. Az ellenzék azzal vádolja Szargszjánt, hogy a hatalomhoz ragaszkodik. Szerzs Szargszjánt kedden választotta miniszterelnökké a jereváni parlament.