Orbán: Át akarják préselni rajtunk a bevándorlást támogató uniós szabályokat

 

Az Országgyűlés európai uniós konzultációs testületének zárt ülését követően Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: a bevándorlás a döntő kérdés, amellyel foglalkozni kell majd az EU-csúcson.

„Nyilvánvaló, különösen Merkel asszony legutóbbi lengyelországi látogatását követően, hogy július elsejéig, tehát a mostani bolgár elnökség időszakában, át akarják préselni, gyötörni rajtunk az új, bevándorlást bátorító és támogató európai szabályokat” – hangsúlyozta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban.

„Nekünk ezt meg kell akadályoznunk, szembe kell ezzel fordulnunk, ebből a szempontból lesz jelentősége a mostani csúcstalálkozónak, de a döntő ütközet majd júniusban következik be. Fontos, hogy Magyarország a választások előtt és a választások után is képes legyen megvédeni saját érdekeit. Ennek jegyében utazunk majd Brüsszelbe” – tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő a Nagy-Britannia szuverenitását ért támadásról is beszélt, úgy fogalmazott: „Magyarország azt az álláspontot fogja képviselni Brüsszelben, hogy szilárdan ki kell állni – a szolidaritás jegyében – Nagy-Britannia mellett. Nem fogadható el, hogy bármely európai uniós vagy NATO-tagállam polgárait támadás érje a saját hazájuk területén.”