Szijjártó: Minden vitát és harcot vállalunk a magyarokért

 

Ukrajnában egyértelműen előretörnek a szélsőséges, nacionalista pártok és ideológiák: két vonatkozásban ez már hosszabb ideje tetten érhető, egyrészt Kijevben az ukrán parlament döntéseiben, másrészt Kárpátalján a magyarokat érő folyamatos támadásokban és megfélemlítésekben – mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A tárcavezető hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában a magyarokat folyamatosan megfélemlítik, hogy folyamatosan a magyaroknak hátrányokat okozó, a jogaikat megsértő döntéseket hoznak. Ukrajna az ilyen döntésekkel, valamint a magyarság elleni támadások elleni eredménytelen fellépéssel, illetve a fellépés hiányával méltatlanná válik arra, hogy akár európai vagy euroatlanti integráció iránt törekvő országként tekintsünk rá – vélekedett.

Szijjártó Péter kitért rá: Kijevben az oktatási törvény elfogadását követően mind az Európai Unió, mind pedig a Velencei Bizottság világossá tette, mit kell tennie Ukrajnának. Konzultálni kell a kisebbségek képviselőivel, meg kell állapodni velük, majd a megállapodásnak megfelelően kell átalakítani az oktatási törvényt – mondta. Hozzátette: ehhez képest a kisebbségi jogokat súlyosan sértő oktatási törvény végrehajtása megindult Ukrajnában, de máig nem egyeztettek a kisebbségi szervezetekkel.

Nonszensz javaslatok az ukrán parlament előtt?

A külügyminiszter szerint a nyelvtörvény vonatkozásában a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetet eredményező törvényjavaslatok vannak az ukrán parlament előtt, Szijjártó Péter ezeket „nonszensz javaslatoknak” nevezte. Ezek a törekvések a magyar nyelvhasználat teljes visszaszorítására irányulnak – jelentette ki. Emlékeztetett: egy hónapon belül két robbantásos merényletet hajtottak végre a KMKSZ székháza ellen. Ha ez bárhol máshol történik a világban, az EU, a NATO és talán az ENSZ is rendkívüli közleményben ítélné el az esetet, most azonban az egész nemzetközi közösség hallgat, ami tűrhetetlen – fogalmazott.

A himnuszt éneklik a képviselők az ukrán parlamentben Kijevben – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)

Az ukrán parlamentben Kijevben – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)

Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy többször egyeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőivel, és azt kérte, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Kelet-Ukrajnában legyen jelen, hanem a nyugati részén is, Kárpátalján, folyamatosan, és lépjenek fel, hogy a kárpátaljai magyar közösséget ne félemlíthessék meg és ne hajthassanak végre támadásokat a magyar nemzeti közösséggel szemben. Mint mondta, mind az EBESZ főtitkára, mind a kisebbségügyi főbiztosa rendkívül pozitívan, korrekten és nyitottan állt a kezdeményezéshez, így pénteken arról adott értesítést a főtitkár levélben, hogy létrehozták az EBESZ folyamatos jelenlétét Ungváron. A helyiek is arról számoltak be, hogy észrevehető az EBESZ jelenléte a környéken, 12 tagú megfigyelő misszió van jelen – közölte.

Ukrajna manipulálni próbálja a nemzetközi közvéleményt

A tárcavezető arról is beszélt, hogy „Ukrajna a hamis propaganda eszközeivel is él, folyamatosan próbálja megosztani a magyarságot, manipulálni a nemzetközi közvéleményt”. „De ennek mi nem engedünk” – jelentette ki. Hozzátette: minden magyar, éljen bárhol a világon, mindig számíthat rá, hogy a magyar kormány megvédi.

Azt mondta, minden vitát és minden harcot vállalunk a magyar emberekért, akár Magyarországon élnek, akár a határokon túl. Ezért Ukrajna minden európai, euroatlanti integrációs törekvését csak akkor támogathatjuk újra, ha a kisebbségeket sértő intézkedéseket hatályon kívül helyezik – közölte. Hozzáfűzte: ezért a soron következő NATO–Ukrajna miniszteri bizottsági üléseket és a NATO–Ukrajna csúcstalálkozót is megvétózza Magyarország mindaddig, amíg Ukrajna a magyar nemzeti közösség érdekeit sértő javaslatokat és törvényeket vissza nem vonja, illetve hatályon kívül nem helyezi.