Újabb szankciókat jelentettek be Észak-Korea ellen

 

Észak-Korea elleni újabb szankciókat jelentett be az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

Az új szankciók – az előzetesen nyilvánosságra került információknak megfelelően – hajózási társaságokat és kereskedelmi vállalatokat érintenek, amelyeknek eddig sikerült kijátszaniuk a már érvényben lévő szankciókat. Összesen egy személyt, 27 vállalatot és 28 tengeri teherhajót sújtanak a büntető intézkedések.

A minisztérium közleménye szerint az újonnan foganatosított szankciók “azokat a törvénytelen lehetőségeket veszik célba, amelyeket Észak-Korea a szankciók kijátszására vett igénybe”.

Olyan hajókról és vállalatokról van szó, amelyeket Washington információi szerint Észak-Koreában, Kínában, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban, a Marshall-szigeteken, Tanzániában, Panamában, vagy a kelet-afrikai Comore-szigeteken jegyeztek be.

Az amerikai kormányzat célja az, hogy elvágják Phenjan fűtőanyag-utánpótlásait és bevételeit, amelyekkel fedezte atomfegyver- és rakétaprogramját- utalt rá a közlemény. A szankciók orosz vállalatokat, illetve hajókat nem érintenek.

Donald Trump elnök az amerikai konzervatív mozgalom Washington mellett tartott tanácskozásán, helyi idő szerint péntek délelőtt mondott beszédének végén röviden megerősítette, hogy kormányzata szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen.