Az idei év legvéresebb terrortámadásai

 

Európát az Iszlám Állam „katonái” vették célkeresztbe, ám a legvéresebb terrortámadások Afrikában és a Közel-Keleten történtek. Az al-Kaida, a Boko Haram, a tálibok, az Al-Shabaab és az Iszlám Állam több mint 700 támadást hajtott végre 2017-ben, amelyeknek következtében több mint hatezer ember halt meg.

Az idei évben sem tudott a világ elbújni a különböző terrorszervezetek támadásai elől, ami már Európát is elérte. Az al-Kaida, a Boko Haram, a tálibok, az Al-Shabaab és az Iszlám Állam több mint 700 támadást hajtott végre 2017-ben, amelyeknek következtében több mint hatezren haltak meg.

Míg a menekülteknek és a nagykövetségeknek az Iszlám Állam terrorszervezettől kellett tartaniuk, a Közel-Kelet nagyvárosainak lakói naponta váltak a tálibok  könyörtelen robbantásainak áldozataivá. Szomáliában rég nem látott mészárlás zajlott, ami hírforrások szerint több mint félezer halálos áldozatot követelt egyetlen nap alatt. A terroristák az imádkozók felrobbantásától sem riadtak vissza, célpontjaiknak pedig a leglátogatottabb mecseteket választották.

Az idei év összes terrortámadása  térképen – A képre kattintva rendszerezve is megtekinthető

Robbantás a fegyverszünet ellen (Gao, Mali)

2017. január 18.: Öngyilkos merénylő robbanó anyaggal felszerelt gépjárművel behajtott egy katonai táborba Burkina Faso, Mali és Nigéria hármas határa közelében elhelyezkedő Gaóban. A támadásnak több mint hetven halálos áldozata és százhúsz sebesültje volt, a sérültek közül sokan a Mali egységesítéséért folyó háborúban is szolgáltak. A terrorcselekményért az Al-Qaedához köthető Al-Mourabitoun terrorcsoport vállalta a felelőseget.

Katonák állnak a több mint hetven, zászlóba burkolt koprsó mellett 2017. január 20-án a Maliban elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén (Fotó: AFP/STRINGER)

Több mint hetven áldozata volt január 20-án a Maliban elkövetett öngyilkos merényletnek (Fotó: AFP/STRINGER)

Szentélyben robbantó öngyilkos merénylő (Sehwan, Pakisztán)

2017. február 16.: Pakisztán egyik legrégebbi és leggyakrabban látogatott iszlám szentélyében robbantott az Iszlám Állam „katonája”. Az öngyilkos merényletnek több mint kétszáz sebesültje és hetvenkét halálos áldozata volt, nők és gyerekek is meghaltak. A terrorista – aki a csütörtöki imanap miatt könnyen elbújt a nagy tömegben – mielőtt felrobbantotta magát, még egy gránátot is gurított az emberek közé.

Rendőrök állnak a 13. századi szúfi szentély előtt Sehwan városában, Pakisztánban az Iszlám Állam terortámadása után 2017. február 17-én (Fotó: Europress/Shakeel Ahmed)

A 13. századi szúfi szentély Sehwan városa Pakisztánban, ahol az Iszlám Állam terrortámadást hajtott végre február 17-én (Fotó: Europress/Shakeel Ahmed)

Horror a kabuli katonai kórházban (Kabul, Afganisztán)

2017. március 8.: Az Egyesül Államok nagykövetségéhez közel fekvő katonai kórházat támadott meg az Iszlám Állam. A felfegyverzett terroristák orvosnak öltözve jutottak be a 400 férőhelyes kórházba, ahol először gránátokat, majd lőfegyvereket használtak. Az Iszlám Állam állítása szerint merénylőik több mint száz, hivatalos források szerint ötven ember öltek meg, és harmincegy ember megsebesült.

Öt napon belül két támadás, négy robbantás a szíriai fővárosban (Damaszkusz, Szíria)

2017. március 11. és 15.: Az első támadás március 11-én történt egy buszállomás közelében, ahol síita zarándokok szálltak át. Szemtanúk szerint két öngyilkos merénylő robbantott nagyjából 10 perccel egymást követően. A robbantásoknak legalább negyven halálos áldozata és százhúsz sebesültje volt. A második kettős merénylet március 15-én történt. Elsőként a helyi törvényszéket támadták meg, a robbanószerkezet a támadó akkor hozta működésbe az épület előtt, mielőtt a helyi rendőrök a belépés előtt megmotozták volna. A második robbantás még aznap, fél órán belül történt a törvényszékhez közeli egyik étteremben.  A támadásban harmincegy ember halt meg, és több mint százan megsebesültek. Az első támadásért az al-Kaida szíriai sejtje, a másodikért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

A SANA szíriai állami hírügynökség által közreadott képen sérült buszok Damaszkuszban 2017. március 11-én, miután két pokolgép robbant a szíriai főváros óvárosában. A merényletekben legalább negyvenhat ember életét vesztette, sokan megsebesültek. Az áldozatok többsége iraki síita zarándok volt. (MTI/EPA/SANA)

Damaszkuszban március 11-én két pokolgép robbant az óvárosban. Az áldozatok többsége iraki síita zarándok volt (MTI/EPA/SANA)

A támadássorozatban legalább hetvenegy ember halt meg, és több mint kétszázan megsebesültek. Ahmed al-Sayyid magas rangú szír állami tisztségviselő nyilatkozata szerint ez egy szégyenteljes támadás volt, hiszen akik a törvényszék felé tartottak,  az igazságszolgáltatás működéséért felelős ártatlan emberek voltak. Az ENSZ szíriai követe a támadások után újfent sürgetni kezdte a polgárháborút lezáró béketárgyalások megkezdését.

Vértócsa mellett biztonsági emberek az Igazság Palotája nevű damaszkuszi épület előcsarnokában 2017. március 15-én, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a pokolgépét. Legalább harminc ember életét vesztette, százkettő megsebesült. (MTI/EPA/Juszef Badaui)

Az Igazság Palotája nevű damaszkuszi épület előcsarnokában március 15-én robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő (MTI/EPA/Juszef Badaui)

A halál útján egy buszkonvojjal (Aleppo, Szíria)

2017. április 15.: Pokolgép robbant egy gyerekeknek chipset áruló autóba rejtve sérült menekülteket szállító autóbuszkonvoj mellett. A halálos áldozatok száma százhuszonhat, a robbantásban további ötven ember megsebesült. A támadást hivatalosan egyik ismert terrorszervezet sem vállalta magára, de a helyszín és a síita célpont választása alapján sokan az Iszlám Államot vádolják.

Pokolgépes támadás érte az Aleppóból buszokon kimenekített, főként sérült szíriai menekülteket 2017. április 15-én (Fotó: Europress/AFP/Omar haj kadour)

Pokolgépes támadás érte az Aleppóból buszokon kimenekített, főként sérült szíriai menekülteket április 15-én (Fotó: Europress/AFP/Omar haj kadour)

Tálib támadás egy katonai bázis ellen (Mazar-i-Sharif, Afganisztán)

2017. április 21.: Gépfegyverekkel, gránátokkal és testre erősített robbanószerekkel jól felszerelt tálib merénylők törtek be egy afgán katonai bázisra. A tíz fegyveres hamis igazolványokkal, sebesültszállítás mögé rejtőzve, két járművel hajtott be, a kocsikat fegyverekkel töltötték meg. A támadás fő célpontja a bázis étkezdéje és a mecsete volt. Miután a merénylők nekikezdtek a mészárlásnak, tűzharc alakult ki, ami pár óráig tartott. Hivatalos források szerint a merényletnek több mit kétszázötven halottja volt, míg az afgán tálibok szerint legalább ötszáz embert öltek vagy sebesítettek meg a támadás alatt.

Súlyos robbantás a diplomáciai negyedben (Kabul, Afganisztán)

2017. május 31.: Egy szennyvízszállítónak álcázott, teherautóba szerelt pokolgéppel robbantott az ISIS merénylője Kabulban, közel a német nagykövetséghez. A több mint százötven halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő merénylet csúcsidőben, pár nappal a ramadán kezdete előtt, történt. Szemtanúk szerint több autó ragadt az utakon, ahogy a sebesültek és iskolások pánikszerűen menekülni kezdtek a biztonságot nyújtó ellenőrző pontok felé. Az eset kapcsán az afgán elnök, Ashraf Ghani is felszólalt. Elmondta, hogy a terroristákat a szent hónap, a ramadán sem tántorítja el, hogy ártatlan embereket öljenek.

Kabuli rendőrök érkeznek robbantás helyszínére az afgán főváros diplomáciai negyedébe (Fotó: AFP/Shah Marai)

Kabuli rendőrök érkeznek a robbantás helyszínére, az afgán főváros diplomáciai negyedébe (Fotó: AFP/Shah Marai)

Robbanás Szomália fővárosának közepén (Mogadishu, Szomália)

2017. október 14.: Az al-Shabab iszlamista csoport teherautóba rejtett katonai és házi készítésű robbanószerkezete lépett működésbe Mogadishu központjában, egy olajszállító mellett. A környéken található a Szomáliai Nemzeti Egyetem, annak diákszállója, valamint a szomáliai külügyminisztérium épülete és több hotel is megrongálódott. A detonáció következtében több mint ötszáz ember életét vesztette, hatvanketten eltűntek, és legalább háromszázan megsebesültek. A merénylet után rengetegen a törmelékek között keresték szeretteiket.

A pusztítás nyomait nézik a Safari nevű szállodánál Mogadishu Hodan körzetében, ahol teherautóba rejtett pokolgép robbant (MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame)

A pusztítás nyomai a Safari szállodánál, Mogadishu Hodan körzetében, ahol teherautóba rejtett pokolgép robbant (MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame)

Robbantás egy mecsetnél (Bir-el-Abed, Egyiptom) 

2017. november 24.: A Sínai-félszigeten, a pénteki ima utáni tömeget vette célkeresztjébe az ISIS. Először a mecsetben telepített robbanószerkezeteket élesítették, utána a menekülő túlélőkre nyitottak tüzet. A majd húsz percig tartó tömeges kivégzés közben az elkövetők többször dicsőítették Allahot, és a hitetlenek elpusztítását hirdették, majd négy terepjáróval elmenekültek. A merénylet háromszáz halálos áldozata közül majdnem harminc gyerek volt, és több mint százhúsz gyermek megsebesült.

A kairói terortámadás áldozatainak cipői a Sínai-félsziget Rawda mecsete mellett 2017. november 24-én elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén (Fotó: Europress/AFP)

A kairói terrortámadás áldozatainak cipői a Sínai-félsziget Rawda mecsete mellett a november 24-én elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén (Fotó: Europress/AFP)