A magyarok nem kaphatnak állami ünnepet Romániában

 

Immár hivatalos ünnepnapjuk van a romániai kisebbségeknek: ez december 18. – erről döntött a bukaresti képviselőház. A Magyar Polgári Párt képviselői a tervezet ellen szavaztak. Ők ugyanis azt szerették volna elérni, hogy március 15-e legyen a romániai magyarság államilag elismert ünnepe. A román parlament felsőháza azonban a napokban elutasította azt, hogy az 1848-as szabadságharc évfordulója hivatalos ünnep legyen Romániában is.

Az ENSZ december 18-án fogadta el a nemzeti, vallási és nyelvi kisebbségek jogállásáról szóló nyilatkozatát, ezért lett ez a nap Romániában nemzeti ünnep, vagyis a kisebbségek ünnepe. Az RMDSZ képviselői megszavazták, a Magyar Polgári Párt képviselői viszont nem szavazta meg a tervezetet. Annak ellenére, hogy mindkét politikai alakulat elmondta, hogy ragaszkodnak március 15.-hez.

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elmondta, jelzésértékűnek szánták a tartózkodásukat a szavazáskor, és üdvözlik azt, hogy Romániában a nemzeti kisebbségeknek egy kiemelt ünnepnapja lesz. Ezáltal is elismeri az ország és a törvényhozás azt, hogy ez egy soknemzetiségű ország – fogalmazott az elnök.

Az azonban megengedhetetlen, hogy egy héttel korábban március 15.-t leszavazták a parlamentben, olyan körülmények között, hogy például a tatár, a roma közösségeknek kiemelt ünnepnapja van Romániában. Ezt a magyarok számára, mintegy másfél milliós közösség számára nem teszik lehetővé. Majd cinikusan, rá egy hétre a kormányzó többség beterjeszti ezt a javaslatot – ez megengedhetetlen Biró Zsolt szerint.

Hangsúlyozta az elnök, hogy üdvözlik ezt a döntést, azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy a magyar közösség számára március 15-e fontos. Természetesen minden évben ünnepeltek és továbbra is fognak március 15-én, azonban néhány olyan elemet tartalmaz a törvénykezdeményezés, ami elsősorban Székelyföldön kívül, a szórványban élő testvéreik számára tenné könnyebbé ennek az ünnepnek a megszervezését. Ezért szeretnék, ha zöld utat kaphatnak a törvénytervezet, azonban az elnök erre nem sok esélyt lát.