Százötven fölé emelkedett az árvizek áldozatainak száma Japánban

 

Ez még biztosan nem a végleges adat, ugyanis vannak, akiket még mindig keresnek. Sok helyen megkezdődtek a helyreállítási munkák, de több térségben még a kárfelméréshez sem láttak hozzá – közölte az M1 Híradója.

A múlt heti özönvízszerű esőzések után sok helyen már megindult az apadás, és kedden megkezdődhettek a takarítási munkálatok. A helyi vezetés szerint eddig legkevesebb 155 halálos áldozatot követelt az ítéletidő, és az áldozatok száma emelkedhet, sokakat ugyanis még mindig keresnek.

Becslések szerint csaknem kétmillió embernek kellett kiköltöznie otthonából az árvíz miatt. Sokan közülük még mindig átmeneti szálláshelyeken laknak. Vannak, akik már hazatérhettek, ám berendezésük nagy része használhatatlanná vált, házaikra pedig jelentős felújítás vár.

Káosz és fennakadás

Az élet szinte minden területén káosz és fennakadás van, több helyen még mindig nincs áram és tiszta víz. A boltok többsége bezárt, amelyik nyitva van, szinte üres – nyilatkozta az M1-nek egy Okajama megyében élő magyar lány. Elmondta, több gyár vált üzemképtelenné, sok helyen készlethiánnyal küzdenek. A megyében harminchat ember halt meg, és négy embert még keresnek. Hozzátette, nagyon sok út járhatatlan.

Sár és iszap mindenütt 

Sok helyen még a kárfelmérés sem kezdődhetett meg. Az illetékes minisztérium szerint 28 tartományban összesen több mint 230 földcsuszamlás történt. Hiroshimában van, ahol még mindig víz és sár borítja az utakat. A felgyülemlett iszap és törmelék eltakarítása újabb áradást okozott. A katasztrófavédők nagy erőkkel igyekeznek kimenekíteni az embereket.

Járhatatlanok az utak és a vasúti közlekedés is szünetel

A mentési munkálatokat nehezíti, hogy az áradások és földcsuszamlások miatt számos út- és vasútvonal hosszabb időre járhatatlanná vált. Az előrejelzés szerint azonban a következő napok időjárása kedvez majd a mentőalakulatoknak. Azokon a területeken, ahol a legsúlyosabb a helyzet, továbbra is figyelmeztetés van érvényben az árvízveszély miatt. Az országban legutóbb 1982-ben volt még a mostaninál is nagyobb pusztítás, az akkori esős időszakot követő áradásokban és földcsuszamlásokban csaknem háromszázan vesztették életüket.