Iskolabusz ütközött egy vonattal Franciaországban, legalább négyen meghaltak

 

A dél-franciaországi Perpignan városától nem messze, Millas és Saint-Feliu-d'Amont települések közöttt ütközött össze egy iskolabusz és egy vonat - írja a Reuters.

A balesetben négyen életüket vesztették, tizenkilencen sérültek meg, heten súlyosan, többen közülük életveszélyesen – közölték rendőrségi források.

 

Philippe Vignes, Pyrénées-Orientales megye prefektusa kora esti sajtótájékoztatóján azt mondta: 24-en sérültek meg, köztük 21-en a buszon utazó fiatalok, hárman pedig a vonat utasai, valamennyiüket a környékbeli kórházakba szállították, legtöbbjüket a baleset helyszínétől 18 kilométerre található Perpignanba. A vonaton tartózkodó 25 utas közül hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket.

A tragédia délután 4 órakor történt egy vasúti átkelőhelynél, ahol már korábban is történtek balesetek.

Az SNCF állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonat a busz hátsó részével ütközött. A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek. Az SNCF annyit közölt, hogy a vonat normális, óránként 80 kilométeres sebességgel érkezett az automatizált vasúti átkelőhelyhez, ahol a jelzőberendezés és a két sorompó is elvileg működött.

A francia internetes oldalakon megjelent felvételek szerint a busz kettétört az ütközéstől, a vonat pedig kisiklott. Szakértői feltételezések szerint elképzelhető, hogy valamilyen technikai probléma történt és a busz beszorult a két sorompó közé, vagy pedig a sofőr figyelmetlensége is okozhatta a balesetet.  Franciaországban mintegy 16 ezer automatizált vasúti átkelőhely található, amelyeknél évente mintegy húszan vesztik életüket hasonló jellegű balesetekben.

A buszon utazó gyerekek 11 és 15 év közöttiek voltak.

Emmanuel Macron államfő a Twitteren biztosította együttérzéséről a “szörnyű baleset” áldozatainak hozzátartozóit, s jelezte, hogy mozgósította valamennyi illetékes állami szervet.  Elisabeth Borne közlekedési miniszter szörnyűséges tragédiának nevezte a történteket, már útban a Párizstól 850 kilométerre található helyszínre.