Björk: Néhány ezer menekült befogadása üdvös lenne Magyarország számára

 

Az Európát sújtó bevándorlási válság kapcsán több európai parlamenti képviselő is elmondta véleményét az elmúlt napokban a közmédiának. Pártállástól függetlenül – volt köztük szocialista, zöld és liberális, politikus is – valamennyien kitartottak a migránsok kötelező szétosztása mellett. Tették ezt annak ellenére, hogy a kvótarendszer megbukott, és ezt be is ismerték. Volt azonban, aki ezért hazánkat tette felelőssé.

Az Európai Unió a világ legprosperálóbb kontinense, mi vagyunk a legfejlettebb a világon. Ha mi nem tudjuk kezelni a migrációt, akkor ki –fejtette ki a holland Sophie in ’t Veld liberális európai parlamenti képviselő. Úgy vélekedett: Európa nemcsak kezelni tudja a migrációt, de gazdaságilag is szükség van a bevándorlásra, azt csak szabályozni és kontrollálni kell.

Philippe Lamberts belga európai parlamenti zöldpárti képviselő kiemelte: néhány tagállam nagyobb terheket vállal a migrációval kapcsolatban. A déli államokat említette az unió külső határain – Magyarországot nem sorolta ide, amely a saját költségén felépített kerítéssel lényegében a balkáni útvonalat zárva tudja tartani. „Európában fel kell ismernünk, hogy egy biztonság szigetén élünk és viszonylagos jólétben. (…) Egy olyan világban, ahol sok konfliktus és üldöztetés van, az EU az értékek közössége, és ezek között ott van az emberi jogok tisztelete, hogy befogadjuk azokat, akik szükséget szenvednek, és ez nem választható.

Frank Engel az Európai Néppárt azon politikusai közé tartozik, akik támogatják az állandó elosztási mechanizmust az összes menedékkérő számára. „Nem működhet tovább az, hogy egy ország senkit nem akar befogadni” – mondta az európai parlamenti képviselő, kiemelve, hogy nem a kötelező jelleg a fontos, hanem hogy automatikus legyen.

Az Egységes Európai Baloldal svéd képviselője szerint a jelenlegi migrációs problémákat leginkább az okozza, hogy Európa megpróbálja lezárni a határait. Malin Björk szerint pedig Svédország egyenesen sikertörténet, ami a bevándorlók integrációját illeti. „Egy ötszázmilliós földrész, a világ leggazdagabb kontinense számára 250 ezer menekült befogadása nem lenne túlságosan bonyolult, ha meglenne hozzá a politikai akarat. Számomra egyértelmű, hogy néhány ezer menekült befogadása akár Svédország, akár Magyarország számára nemcsak lehetséges, hanem kifejezetten üdvös is lenne” – mondta.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo