Moszkva ellensúlyozni fogja a NATO kelet-európai jelenlétének erősödését

 

Oroszország ellensúlyozni fogja a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödését és az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek romániai és lengyelországi megjelenését – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

„A katonapolitikai helyzetet a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödése, az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének Lengyelországban és Romániában való telepítése, valamint szövetség Finnországgal és Svédországgal való katonai együttműködésének kiszélesítése jellemzi” – mondta Sojgu.

„A keletkező fenyegetések semlegesítésére intézkedések komplexumát fogjuk megvalósítani” – tette hozzá.

Több mint húsz gyakorlatot tartanak

Elmondta, hogy a nyugati katonai körzetben az év végéig összesen több mint húsz gyakorlatot fognak megtartani. Szavai szerint az ottani csapatok több mint 1300 egységnyi fegyverzetet és haditechnikát kaptak, és folytatódik a csapatok szerződéses katonákkal való feltöltése.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök egyébként áprilisban bejelentette, hogy a NATO megnövekedett aktivitása miatt Oroszország megerősítette a nyugati és déli hadseregcsoportot. Valótlannak nevezte ugyanakkor azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Moszkva hadműveletekre készül.

Sojgu a szerdai tanácskozáson azt hangoztatta, hogy a katonapolitikai helyzet a keleti stratégiai irányban is bonyolultabbá vált, mert „az Egyesült Államok és szövetségeseinek lépései befolyásuk kiszélesítését célozzák az ázsiai-csendes-óceáni térségben, valamint Oroszország és Kína pozícióinak meggyengítését Délkelet-Ázsiában”. Mint mondta, a kihívásokra válaszul a védelmi tárca 62 szervezeti változást fog végrehajtani, amelyek egyike egy légi hadosztály és egy légvédelmi rakétadandár vegyes parancsnokságának létrehozása lesz.

Idén 120 orosz-kínai kétoldalú gyakorlatot tartanak

Elmondta, hogy a márciusban vízre bocsátott Petropavlovszk-Kamcsatszkij nagy tengeralattjáró novemberben lép majd a Csendes-óceáni Flotta kötelékébe. A körzet 1743 egységnyi fegyverzetet és haditechnikát kap az év végéig, aminek következtében legkorszerűbb eszközök aránya ezeknél a csapatoknál, amelyek létszáma az első félév során 4500 fővel bővült, eléri majd az 53 százalékot.

Sojgu közölte, hogy ebben az évben összesen több mint 120 orosz-kínai kétoldalú hadvezetési és fegyvernemközi hadgyakorlatot fognak tartani.

Emlékeztetett rá, hogy áprilisban és májusban 10 orosz hadihajó és több mint 3 ezer katona vett részt egy közös hadgyakorlaton a Dél-kínai-tengeren.