Gyarmati István: Nem okozott balesetet az Irán által lefoglalt brit hajó

 

Nem okozott balesetet az Irán által a Hormuzi-szorosban pénteken lefoglalt brit olajszállító hajó – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1-en.

Gyarmati István vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta, az is árulkodó, hogy miután a gibraltári legfelsőbb bíróság augusztus 20-áig meghosszabbította a brit haditengerészet által július 4-én lefoglalt – a gyanú szerint Szíriába kőolajat szállító – iráni hajót, Irán bejelentette, hogy ezt nem fogja válasz nélkül hagyni.

Irán azt közölte, hogy azért foglalták le a brit hajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval, és utóbbi vészjelzése ellenére nem állt meg. A tartályhajó nehezen mozog, ezért ha baleset történt is volna, a halászhajónak kellett volna kitérnie a tartályhajó elől – vélekedett Gyarmati István.

Irán lépése azt mutatja, hogy ők eszkalálják a krízist, és megszegik az atomalkut, ez pedig jól jöhet a briteknek, mert felsorakoztathatják maguk mögé az európai országokat –jelentette ki.