Két beteget partra szállítottak a Sea Watch 3 hajóról, de továbbra sem köthet ki

 

Tovább folytatódik az erőpróba az olasz partokon kikötni akaró Sea Watch 3 NGO-hajó német kapitánya és az olasz belügyminiszter Matteo Salvini között, aki „kalózhajónak” tartja a negyven migránst szállító vízi járművet.

A dél-olaszországi Lampedusa szigetétől már kevesebb mint egy mérföldre várakozó hajóról az éjszaka folyamán egy fiatalembert és 11 éves testvérét szállítottak partra az olasz hatóságok.

A jelenlegi adatok szerint a Sea Watch 3 fedélzetén 40 személy maradt, köztük  kiskorúak is.

Ez a 16. nap, hogy a Sea Watch nyílt tengeren tartózkodik. A hajó kapitánya csütörtökön kétszer is kísérletet tett a kikötésre az olasz szigeten, de ezt az olasz pénzügyőrség nem engedélyezte. A Sea Watch 3 és a part között a pénzügyőrség két hajója állomásozik. A pénzügyőrség nyilvánosságra hozott hangfelvételei szerint a Sea Watch 3 kapitánya többször jelezte rádión, hogy ki akar kötni Lampedusán, és ezt meg is teszi. Azzal vádolta Olaszországot, hogy miközben ő életeket mentett, Róma nem adott biztonságos kikötőt az embereknek.

A Sea Watch 3 fedélzetére több olasz baloldali politikus feljutott, és a migránsokkal maradt.

Képen a Sea Watch 3 NGO-hajó (Fotó: MTI/EPA/Sea-Watch)

Az olasz sajtó a két „kapitány” küzdelméről írt: a küzdelem a 31 éves, német állampolgár Carola Rackete, a civil hajó kapitánya és az európai szuverenista erők által „kapitánynak” nevezett Matteo Salvini olasz belügyminiszter között zajlik.

A La Repubblica baloldali olasz napilap „Előre kapitány!” címmel jelent meg a Sea Watch 3 kapitányának buzdítására. Az újság információi szerint az utóbbi napokban több mint 200 ezer euró támogatást kapott magánszemélyektől a Sea Watch szervezet.

Matteo Salvini továbbra sem engedélyezi a hajó kikötését az olaszországi partokon. Sajtóinformációk szerint, ha az illetékes olasz ügyészség nem rendeli el a hajó lefoglalását, ezt a belügyminiszter is megtehetné.

Matteo Salvini korábban hangoztatta, hogy azzal a feltétellel köthet ki a civil hajó, ha a migránsokat Olaszország továbbszállíthatja más EU-tagállamok felé. Ezt a migrációért is felelős uniós biztos, Dimitrisz Avramopulosz elfogadhatatlannak tartotta.

A római kormány Hollandia fellépését szorgalmazta, mivel a német szervezet, a Sea Watch hajója holland felségjelzésű. Amszterdam eddig nemet mondott a migránsok befogadására. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az oszakai G20-csúcstalálkozón olasz újságíróknak azt mondta, három-négy európai országgal egyeztet a migránsok szétosztásáról.

Az Il Giornale jobbközép olasz napilap információi szerint a Sea Eye és az Open Arms civil szervezetek hajói is elindultak Líbia irányába, hogy újabb migránscsoportokat szállítsanak az olaszországi partok felé.

A Sea Watch 3 június 12-én vette fedélzetére a Líbiához tartozó kutatási és mentési tengeri övezetben a migránscsoportot. A hajó azonnal elindult Olaszország irányába, de nem kapott engedélyt arra, hogy beússzon az olasz vizekre. Az olasz hatóságok tíz embert már korábban partra engedtek.