Ezrek vonultak fel Hongkongban a Tienanmen téri eseményekre emlékezve

 

Több mint kétezren vonultak fel Hongkongban vasárnap, hogy megemlékezzenek az 1989-es Tienanmen téri események 30. évfordulójáról – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

A rendőrség becslései szerint a felvonulók száma elérte a 2100 főt, ami az utóbbi négy évben tartott megemlékezések legmagasabb létszáma, ugyanakkor messze alulmarad a 20. évforduló résztvevőinek számától, amely 2009-ben a szervezők szerint csaknem 8000 fő volt.

Az eseményt 1990 óta minden évben megrendezik Hongkongban, időpontja pedig változatlanul a június 4-i dátumot megelőző vasárnap. Június 4-én gyertyákat gyújtanak a hongkongi Viktória Parkban, és közös virrasztást tartanak a Tienanmen téren lemészárolt áldozatok emlékére.

A pekingi keményvonalas kommunista vezetés utasítására a kínai hadsereg 1989. június 4-én erőszakosan kiürítette a Peking központjában található Tienanmen teret, amelyet április óta elfoglaltak a demokratikus változásokat követelő tüntetők.

Az erőszakos művelet halálos áldozatainak száma máig ismeretlen, mivel a történtek Kínában azóta is tabunak számítanak. A becslések néhány száz és háromezer közé teszik a meggyilkolt emberek számát, de az akkor Pekingben állomásozó brit nagykövet 2017-ben előkerült titkos távirata szerint tízezer halottja volt a vérengzésnek. Kínában az eseményekkel kapcsolatos megemlékezéseket és megnyilvánulásokat szigorúan tiltják.

A Hongkongban demonstrálók közül idén sokan a 2014-es Occupy Central mozgalom szimbólumaként elhíresült sárga esernyőket tartottak, utalva ezzel arra az öt évvel ezelőtti demokráciapárti mozgalomra, amelynek tüntetői – a szervezők becslései szerint csaknem egymillió ember – 79 napra megbénították a kikötőváros központi részeit. Ezzel tiltakoztak az ellen, hogy szerintük Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá veszi az „egy ország, két rendszer” elve alapján egyfajta autonómiát élvező, különleges közigazgatási státussal bíró várost, ahol minél inkább igyekszik növelni a befolyását.

A felvonulók közül idén többen azért csatlakoztak az eseményhez, hogy kifejezzék tiltakozásukat a törvényhozás által jelenleg tárgyalt és a közvéleményt megosztó, új kiadatási törvénytervezet ellen – olvasható a honkongi lapban.

Amennyiben a javaslatot megszavazzák, Hongkong egyebek mellett kiadhat majd szökevényeket Kínának, Tajvannak és Makaónak is, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A város kormányzójának a kiadatási kérelem beérkezésekor jogában állna előterjeszteni egy elfogatási indítványt, amelyről bíróság határozna.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A törvénytervezet ellenzői már több alkalommal vonultak utcára, április végén több ezer ember demonstrált Hongkongban a javaslat elvetését követelve.

A címlapfotó egy korábbi, kiadatási törvény elleni tüntetésen készült.