Áder János részvétét fejezte ki a madeirai buszbaleset érintettjeinek

 

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a madeirai buszbaleset áldozatai családtagjainak és barátainak a német államfőnek írt táviratában – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel csütörtökön.

„Megrendüléssel fogadtam a hírt a Madeira szigetén bekövetkezett tragikus autóbuszbalesetről, melyben számos német állampolgár vesztette életét” – olvasható a Frank-Walter Steinmeiernek küldött részvéttáviratban, amelyben Áder János a baleset sérültjeinek mielőbbi teljes felgyógyulást kíván.

Együttérzését fejezte ki Szijjártó Péter

Szijjártó Péter azt mondta, reméli, a sérültek minél előbb felépülnek, és nem nő tovább a halálos áldozatok száma. A 2017-es veronai balesetre utalva úgy fogalmazott, tudja, milyen fájdalommal jár egy ilyen buszbaleset.

Kövér László részvéttáviratot küldött a Német Szövetségi Parlament elnökének

Kövér László házelnök táviratban fejezte ki részvétét Wolfgang Schäublénak, a Német Szövetségi Parlament elnökének – tájékoztatott az Országgyűlés Sajtóirodája.

Kövér László azt írta: mély megrendüléssel értesült a Madeira szigetén történt buszbalesetről, amelynek számos német állampolgár áldozatául esett. A magyar Országgyűlés nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, a baleset sérültjeinek pedig gyors felépülést kívánt.

A Portugáliához tartozó Madeira szigetén szerdán egy busz sofőrje egy kanyarban elvesztette irányítását a jármű felett, amely letért az útról és egy domboldali lejtőn lezuhant. A buszon 57-en utaztak, közülük 29-en meghaltak – valamennyien német állampolgárok –, 27-en pedig kórházban vannak.