A Notre-Dame több mint egy szimbólum a francia nagykövet szerint

 

A Notre-Dame a kereszténység szimbóluma, de több annál, a francia történelem fontos részét képezi – mondta Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete az M1 kedd esti műsorában.

Példaként említette, hogy királyokat koronáztak a székesegyházban, és hatalmas jelentősége volt annak is, amikor 1944-ben, Párizs felszabadításakor megszólaltak a harangok.

Döbbenetesnek, egyúttal csodálatosnak nevezte a világ, és a magyarok reakcióit. Mint elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök üzenetet küldött Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek, több miniszter kifejezte együttérzését, és városok ajánlották fel segítségüket. Mindezekért háláját, csodálatát fejezte ki.

Világszerte egy nap alatt mintegy háromnegyed milliárd euró felajánlás gyűlt össze a Notre-Dame újjáépítésére. A nagykövet ennek kapcsán azt mondta, társaságok, cégek, hivatalos szervek, különböző egyházak képviselői is megnyilatkoztak, hogy segíteni szeretnének.