A máltai tengerészet átvette az ellenőrzést az eltérített hajó felett

 

A máltai haditengerészet bejelentette csütörtökön, hogy átvette az ellenőrzést a kereskedelmi hajó felett, amelyet az általa kimentett migránsok eltérítettek. Az olajszállítót máltai kikötőbe kísérik, a rendőrség megkezdi a nyomozást az ügyben.

A szigetország hadserege szerdán közölte, hogy az El Hiblu 1 nevű, török tulajdonban lévő hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből, amikor azonban alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást a hajó felett, hogy Máltára jussanak vele. A teherhajón a legénységgel együtt mintegy 120 ember tartózkodik.

Miután a hajó kikötött a főváros, Valletta közelében, a máltai rendőrség őrizetbe vett 5 embert a hajó fedélzetén tartózkodó 108 migráns közül. A gyanú szerint ők voltak azok, akik a felkelést vezették – közölte egy neve elhallgatását kérő hivatalos forrás a dpa német hírügynökséggel. A forrás azt is közölte, hogy a hajóról bilincsben vezették el a gyanúsítottakat, akik csekély ellenállást tanúsítottak, amikor a máltai fegyveres erők a hajóra szálltak. A hajó kapitányának rádión keresztül sikerült kapcsolatba lépnie a máltai fegyveres erőkkel. A kapitány jelezte, hogy a hajó nem az ő irányítása alatt áll, mert migránsok egy csoportja megfenyegette őt és a legénységet, hogy Málta felé menjenek.

A máltai hadsereg egy különleges egységét küldték a hajóra, akik biztosították, hogy a jármű visszakerüljön a kapitány irányítása alá. Joseph Muscat máltai kormányfő a Twitter közösségi portálon gratulált a máltai fegyveres erőknek a sikeres művelethez. A máltai kormány szóvivője közölte, hogy a tengerből kimentett migránsok között 77 férfi, 19 nő 12 gyerek volt.

A Földközi-tengeren kimentett illegális bevándorlók általában rosszul viselik, hogy Líbiába akarják visszavinni őket, az afrikai országban ugyanis súlyos bántalmazásnak vannak kitéve, beleértve a kínzást, a nemi erőszakot és a rabszolgamunkát – írta tudósításában a dpa német hírügynökség.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy szerdai Twitter-bejegyzésében kalóztámadásnak nevezte a tankerrel történteket. Hozzátette, „a migránsok elfelejthetik, hogy Olaszországba jöjjenek”.