Az IÁ még mindig több ezer harcost tart fegyverben

 

Az Iszlám Állam az utolsó szíriai zárványának elfoglalását követően továbbra is több ezer aktív harcost tart fegyverben a dzsihadista szervezet Irakban és Szíriában - közölte a nemzetközi terrorellenes koalíció helyettes parancsnoka kedden.

Christopher Ghika szerint a szélsőségesek most stratégiát váltottak, és földalatti mozgalommá akarják átszervezni magukat. A vezérőrnagy újságíróknak telefonon nyilatkozva kifejtette, hogy a lázadócsoportok taktikáit követve a dzsihadisták a térség biztonságát próbálják aláásni és hátráltatni akarják az újjáépítési munkálatokat. Mint mondta, az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi hollétéről továbbra sincsenek információik. Ugyanakkor a koalíció azon a véleményen van, hogy Bagdadi jelentősége lecsökkent a szélsőségesek soraiban.

Az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szombaton hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett a kelet-szíriai Baghúz település felszabadítását követően. Ezzel az iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a régióban. Ghika mindemellett figyelmeztetett, a területi ellenőrzés elveszítése ellenére a dzsihadisták továbbra is veszélyt jelentenek. Az Iszlám Állam életben, illetve szabadlábon maradt hívei most Szíria és Irak más térségeibe próbálnak eljutni. „Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk őket ebben” – tette hozzá.

Keddre virradóra az észak-szíriai Manbídzs térségében merényletet követtek el egy ellenőrzőpontnál. A terrorcselekményben az SDF-hez tartozó hét harcos vesztette életét. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet szerint az Iszlám Állam egyik alvósejtje tehető felelőssé a támadásért.