Csak rövid Brexit-halasztást kér Theresa May

 

Theresa May a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) viszonylag rövid halasztását kéri az Európai Uniótól – közölte szerdán a Downing Street.

Az előző napi kabinetülésről kiszivárgott hírek még arról szóltak, hogy a konzervatív párti brit miniszterelnök a kilépés jövő pénteki határidejének „legalább” június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az EU-tól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is.

Médiaértesülések szerint ez az elképzelés a kormány Brexit-párti tagjainak rendkívül erős ellenállásába ütközött.

May hivatalának szerdai tájékoztatása szerint azonban a miniszterelnök nem készül arra, hogy hosszabb ideig tartó halasztást kérjen.

A Downing Street szóvivője szerint indokolt, hogy a londoni parlament „kapjon még egy kis időt” az előrelépésre a Brexit feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer nagy többséggel elutasított megállapodás ügyében, de „az emberek már csaknem három éve várakoznak, és elegük van a parlament döntésképtelenségéből, a miniszterelnök pedig osztozik indulataikban”.

A miniszterelnöki hivatal szóvivője arra utalt, hogy 2016 júniusában tartották a brit EU-tagságról kiírt népszavazást, amelyen a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A londoni alsóház múlt csütörtökön fogadta el a Brexit elhalasztását célzó kormányzati beterjesztést, amelynek alapján London kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének június 30-áig terjedő meghosszabbítását. Az alsóház elé terjesztett és elfogadott kormányindítvány megfogalmazása szerint azonban e viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás akkor reális, ha a ház még az e héten esedékes EU-csúcs csütörtöki kezdete előtt elfogadja a Brexit-megállapodást.

Ebben az esetben a halasztás célja az elfogadott indítvány szerint az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May már a halasztási kezdeményezésről szóló indítványt beterjesztő alsóházi felszólalásában is figyelmeztette a képviselőket arra, hogy ha a ház továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget – amelyet a törvényhozók januárban 230, múlt kedden 149 fős többséggel elutasítottak –, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség.

Theresa May (fotó: MTI/EPA)

Theresa May (fotó: MTI/EPA)

A kormány erre a hétre újabb szavazást tervezett a kilépési megállapodásról, arra az esetre, ha sikerül megteremteni az elfogadáshoz szükséges többséget.

John Bercow, az alsóház elnöke azonban hétfőn – óriási belpolitikai vihart kavaró döntéssel – egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva gyakorlatilag megtiltotta a kormánynak, hogy a Brexit-megállapodás múlt kedden elvetett verzióját „változatlan vagy jórészt változatlan” formában újból a ház elé terjessze vitára és szavazásra.

A brit kabinet több tagja, köztük Stephen Barclay Brexit-ügyi miniszter ennek ellenére jelezte, hogy a kormány a jövő héten mégis megpróbálja újból szavazásra terjeszteni az EU-val novemberben elért Brexit-megállapodást.

Ebből az is következhet, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezleten nem feltétlenül születik döntés a halasztási kérelem ügyében. Szerdai brit médiaértesülések szerint felmerült a lehetősége egy soron kívüli EU-csúcs összehívásának a jövő hétre, kizárólag a halasztási kérés elbírálása végett.

Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök fia a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak írt, szerdán megjelent cikkében azt írta, hogy a kilépés eredeti, jövő pénteki időpontja „a brit nép függetlenségi napja lehetne”, de „mivel London a brüsszeli elit ellenőrzése alatt áll”, az emberek akarata valószínűleg nem teljesül.

Az ifjabb Trump szerint úgy tűnik, „hogy a demokrácia az Egyesült Királyságban gyakorlatilag kimúlt”.

Az amerikai elnök fia szerint apja választási győzelme után az Egyesült Államokban is voltak hasonló erőfeszítések a törvényes választási eredmény átfordítására.

„Az elitek nem adják fel egykönnyen a hatalmat, de folytatnunk kell a harcot azért, hogy (e hatalmat) visszaszerezzük a nép számára” – fogalmaz szerdai cikkében ifjabb Donald Trump.

A címlapfotó illusztráció.