Késsel támadt a járókelőkre egy férfi Marseille-ben

 

Késsel támadt a járókelőkre és a rendőrökre egy férfi Marseille-ben. Áldozatait úgy választotta ki, hogy előbb megkérdezte, milyen nemzetiségűek, és ha nem tetszett a válasz, akkor késelt. Többeknek is a fejét célozta. Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre, már fegyverrel fenyegetőzött, ezért lelőtték. A hatóságok vizsgálják, hogy terrortámadás történt-e – közölte az M1 Híradó.

A késelő a régi kikötő irányából sétált a városközpont felé, útközben pedig találomra kérdezgette a járókelőket nemzetiségükről, majd a választól függően megszúrta őket.

A késelések a marseille-i rendőr-főkapitányság épületétől nem messze történtek, így a rendőrök gyorsan tudtak intézkedni. Amikor kiértek a helyszínre, a támadó pisztolyt rántott, és azzal fenyegetőzött, hogy lelövi őket. A kommandósok azonban megelőzték, rálőttek az elkövetőre, aki a helyszínen meghalt – hangzott el az M1 Híradójában.

Négy ember sérült meg, egyiküket a fején szúrta meg az elkövető. Ő sérült meg a legsúlyosabban, egy másik áldozat csak könnyebben. Rajtuk kívül további két sérült van: egyikük az arcán, másikuk pedig a lábán sérült meg – mondta el a marseille-i főügyész.

A 36 éves támadó nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. 2005-ben megölte édesapját, ezért 15 év börtönbüntetésre ítélték, de hamarabb szabadult, azóta pedig kétszer is letartóztatták.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi volt a késelő indítéka, a hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy terrortámadás történt-e.

A címlapfotó illusztráció.