Berlin csak fenyegetőzik a migránsok kitoloncolásával

 

A Bild am Sonntag című német lap írta meg, hogy az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírások szigorítására készül a német kormány.

A német kormány intézkedésével inkább csak a szelet fújná vissza Angela Merkel kancellár az Európai Unió vitorlájába – fogalmazott Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője. Úgy véli, ezzel a nagymértékű népfelháborodást próbálják lecsillapítani.

Elmondta, a német lakosság most a legutóbbi gyilkosság miatt háborodott fel, amit egy migráns követett el. Egy 81 éves idős férfinak elvágta a torkát, majd kirabolta, és elszökött a férfi autójával. Georg Spöttle közölte, a migránsnak már volt egy elutasítása, menedékkérelmét ugyanis nem fogadta el Szászország. Hozzátette, a rendőrség rövid időn belül elfogta az elkövetőt.

Eltűnnek a migránsok

Úgy véli, az is gond, hogy a migránsok, miután postai úton megkapják a végzést, miszerint 30 napjuk van elhagyni a schengeni övezetet, eltűnnek. Ezért a német Belügyminisztérium most úgy határozott, hogy chipkártyákat adna ki a menedékkérőknek. Csak a kártyával lehetne felvenni például a postájukat, így a szövetségi hivatal nyomon tudná követni, hogy valóban átvették-e a végzést.

Gépfegyveres német rendőrök a központi főpályaudvaron Münchenben (Fotó: MTI/EPA/Sven Hoppe)

Gépfegyveres német rendőrök a központi főpályaudvaron Münchenben (Fotó: MTI/EPA/Sven Hoppe)

Szerinte azonban a migránsok így is eltűnhetnek a hatóságok látóköréből, főleg, hogy nem szívesen hagynák el az országot a segélyek és a feketemunka miatt – tette hozzá a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Egyre veszélyesebbek az éjszakák

Az is egyre nagyobb problémát jelent, hogy már nemcsak a nagyvárosok, de a kisebb települések is veszélyesekké váltak éjszaka. Csapatokba, bandákba verődnek a fiatal férfiak, és bűncselekményeket követnek el. A chipkártyák bevezetésével azonban nyomon tudnák követni, hogy a migránsok valóban a befogadóközpontokban töltik-e az éjszakát – magyarázta Georg Spöttle.

Úgy véli, annak ellenére, hogy ez nem rossz terv, a megvalósítását a német parlamentben a zöldek és a szociáldemokraták elleneznék, már most heves ellenállásba kezdtek, többek között az emberi jogok miatt. Ezért a közeljövőben biztosan nem tudnák bevezetni az intézkedéseket.

Nincs összeköttetés a tartományi központok között

Az elemző arról is beszélt, körülbelül 400 ezer illegális bevándorló tűnt el a hatóság látóköréből, akikről továbbra sem lehet tudni, hogy egyáltalán melyik országban tartózkodnak, és mit csinálnak. Mint mondta, a migránsok kihasználják, hogy a tartományi központok nincsenek összekötve. Így, ha valahol meg is van a személyazonosságuk és ujjlenyomatuk, ha egy másik központba átmennek hazudhatnak, és akár más nevet is kitalálhatnak maguknak.

Közölte, a migránsok több személyazonossággal akár egyszerre több segélyt is felvesznek. Spöttle szerint több mint százezer bevándorló vehet fel egyszerre több szociális juttatást, ezzel pedig jelentősen lehúzzák a német gazdaságot.

A bankok arra is felhívták a figyelmet, hogy több ezer migráns kapja továbbra is a segélyt, pedig már nem is élnek az országban. Ezek a bevándorlók valószínűleg visszautaztak hazájukba, de bankszámlájukra továbbra is érkezik a segély.