Egymás útlevelével is készpénzhez jutnak a migránsok Boszniában

 

Mások útlevelével is tudnak készpénzt felvenni a Balkánon várakozó illegális bevándorlók. A támogatások a helyiek szerint egy címről érkeznek a számlákra, a helyiek pedig kérelmezni fogják az átutalások ellenőrzését.

Boszniában várakozó migránsok ismét megerősítették az M1 tudósítójának, hogy akár mások útlevelével is tudnak készpénzt felvenni az egyik bihácsi postán. Állításuk szerint rokonaik, barátaik küldenek nekik pénzt – ezzel szemben egy bihácsi városi képviselő úgy tudja, hogy szinte minden adomány egy helyről, egy címről érkezik, de azt nem tudja, hogy ki lehet a feladó.

Sok Velika Kladusára érkező migráns egyből felkeresi a pénzintézetet.

A városhoz közeli gyárépületben több száz bevándorló várakozik. A legtöbben rendszeresen próbálkoznak illegális határátlépéssel. Azt mondják, olykor több száz eurót is fizetnek az embercsempészeknek. A pénzt pedig elmondásuk szerint: kapják.

A migránsok az elmúlt napokban arról is beszéltek a Híradónak, hogy családjuk és barátaik is rendszeresen utalnak nekik pénzt. Volt, aki azt is mondta: annyit kap, amennyit kér. Ezt pedig az egymástól kölcsönvett útlevelekkel veszik fel. Hétköznaponként kígyóznak a sorok a posták előtt, de a helyiek a bankokban is találkoznak migránsokkal.

A városi képviselő-testület egyik tagja szerint mostanra az is kiderült, hogy az utalások ugyanattól a feladótól érkeznek. „Kérelmezni fogjuk az illetékes hatóságoktól, hogy ellenőrizzék ezeket az utalásokat, és derítsék ki, hogy a posta miért hagyja ezeket jóvá. Ki kellene deríteni azoknak az embereknek a személyazonosságát is, akik ezekhez a pénzekhez hozzájutnak – fogalmazott Sej Ramic, a bihácsi városi képviselőtestület tagja.

A helyiek szerint a bevándorlók a pénzautomatákból is vesznek fel pénzt. A Balkánon senki sem tudja, hogy a migránsok pontosan kitől kapják a támogatást, Görögországban viszont a regisztrált bevándorlók 2017 óta névtelen bankkártyákhoz juthatnak az ENSZ és az Európai Bizottság támogatásával indult humanitárius programban jóvoltából. Ezeket elméletileg csak Görögországban tudják használni, egy horvát rendőr szerint azonban a Boszniában várakozó bevándorlók is rendelkeznek név nélküli bankkártyákkal.

A Fidesz-KDNP uniós képviselői magyarázatot várnak

Az Európai Bizottság hallgat a migránskártyákkal felmerült kérdésekkel kapcsolatban, ezért a a Fidesz-KDNP uniós képviselőcsoportja a bizottság elnökéhez fordul az ügyben – jelentette be Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője azt mondta: meg szeretnék tudni, hogy az unió mennyi pénzt utalt eddig a névtelen bankkártyákra. Arra is választ várnak, hogy miként ellenőrzik a pénzek felhasználását, és az unió mi alapján költi az európai adófizetők pénzét az illegális bevándorlók segítésére.

Deutsch Tamás hozzátette: az Európai Unió nem rendelkezik saját pénzzel. A rendelkezésére álló források az adófizetőktől érkeznek. Ezért az Európai Bizottságtól három héten belül válaszokat várnak az Európa-szerte döbbenetet kiváltó üggyel kapcsolatban.