Migránsokat szállító csónak süllyedt el a török partoknál

 

Elsüllyedt hétfőn egy menedékkérőket szállító csónak az Égei-tenger török partjainál. A balesetben négy ember, köztük két gyerek meghalt, három bajbajutottat kimentettek, hat eltűnt után még kutatnak a hatóságok – közölte a török parti őrség.

A csónak a nyugat-törökországi Izmir tartomány Dikili körzetéből indult és feltehetően a szemközti görög Leszbosz szigetre tartott, amikor egyelőre ismeretlen okból elsüllyedt. Ketten Denizköynél ki tudtak úszni a partra, ők értesítették a hatóságokat a balesetről. Elmondásuk szerint a csónakban 15-en utaztak, 14 afgán és egy iráni állampolgár, köztük három gyermek.

A parti őrség három hajót és egy helikoptert küldött a szerencsétlenül járt emberek megmentésére, de a közelben tartózkodó kereskedelmi és halászhajók is keresik az esetleges további túlélőket.

Az Égei-tenger középső részén nincs jelentős eltérés a 2017 és 2018 közötti illegális határátlépési kísérletek számában. A török parti őrség idén augusztus 1. és október 31. között 7470 Görögországba tartó menekültet tartóztatott fel, míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában 7621 volt.

Migránsokat találtak a román határrendőrök

Közlésük szerint hétfő reggel a Nagy-Britanniában forgalomba helyezett furgonnal egy bolgár állampolgár érkezett a bulgáriai Orjahovo várost a romániai Bechettel összekötő kompjáraton a román határállomásra.

Amikor tüzetesebben átvizsgálták a menetlevele szerint építőanyagot szállító furgont, a határrendészek felfedezték, hogy az egymásra fektetett gipszkartonlapok közepét ablakkeretszerűen kivágták, és az így kialakított, ép gipszkartonlapokkal elfedett üreg belsejében tizenkét bevándorló – négy férfi, három nő és öt tizenéves kiskorú – bújt meg.

Kihallgatásuk során kiderült, hogy iraki állampolgárok, akik Nyugat-Európába akartak eljutni. A bolgár sofőr azt állította: nem tudja, miként kerültek járművébe a bevándorlók. A két ország közötti toloncegyezmény értelmében a határsértőket és a járművezetőt a román határrendészek átadták bolgár kollégáiknak, hogy lefolytassák velük szemben az eljárást.