Belgium lopakodó vadászgépeket vehet Amerikától

 

Brüsszel úgy döntött, hogy amerikai F-35-ös harci repülőgépekre cseréli az ország légierejének elavulóban lévő flottáját – jelentette hétfőn a helyi sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva.

A belga hírügynökség névtelenséget kérő illetékesek tájékoztatása alapján azt közölte, hogy megszületett a döntés: az amerikai Lockheed Martin F-35-ösei nyertek az EADS európai konzorcium által gyártott Eurofighter Typhoon típusú harci repülőgépekkel szemben, így ezekre fogják lecserélni a jelenleg F-16-os vadászgépekből álló flottát.

Tavaly márciusban írt ki tendert 34 darab új harci repülőgép beszerzésére Brüsszel, erre eredetileg öt hadiipari vállalatot hívtak meg. Sajtóhírek szerint a döntés hivatalos határideje 2018. október 29-e, noha egyes iparági szakértők már a júliusi NATO-csúcs előttre várták a határozatot. Charles Michel belga kormányfő ugyanakkor korábban csak arról beszélt, hogy a jövő májusi választásokig mindenképpen döntésre akar jutni.

A védelmi minisztérium nem kívánt reagálni a helyi sajtó megkeresésére az üggyel kapcsolatban. A jelenleg 30-40 éves harci repülők 2023-ig maradnának szolgálatban, addigra kellene elkezdeni az új típus rendszerbe állítását.

A program kezdeti költségeit 3,59 milliárd euróra (mintegy 1160 milliárd forint) becsülik, a gépek fenntartása a teljes, 40 éves élettartamuk alatt pedig a 15 milliárd eurót (mintegy 4850 milliárd forint) is elérheti.