Maszkos fegyveresek csaptak le Berlinben

 

Fényes nappal, Berlin egyik központjában raboltak ki pénteken egy pénzszállító autót. A bűncselekményt először a városban tevékenykedő, arab származású klánoknak tulajdonították a hatóságok, de azóta már inkább azt feltételezik, hogy egykori szélsőbaloldali terroristák voltak a rablók. Akárki is volt a tettes, eddig nem sikerült elkapni őket.

Akciófilmbeillő jelenet játszódott le pénteken reggel Berlinben. Fél nyolc körül az Alexanderplatz, vagyis főváros egyik központjától nem messze csikorgó kerekekkel fékezett be egy autó egy pénszállító furgon előtt, és szinte másodpercre pontosan ugyanakkor egy másik autó a pénzszállító mögé állt be. Maszkos fegyveresek ugrottak ki a kocsikból, különleges szerszámmal felfeszítették a páncélkocsi hátulját, majd a zsákmányolt pénzzel beugrottak az autókba és elmenekültek. Mindez szinte másodpercek alatt tötént.

Menekülés közben több autót is összetörtek, a szakértők szerint azért, hogy a karambolok utáni tumultusban nehezebb legyen őket üldözni. Az egyik kocsijukat totálkárosra rombolták. Ezután a megmaradt járművel száguldottak mind tovább. Egy rendőrautó utánuk eredt, de gyorsan fel is adta az üldözést, miután a rablók többször is rálőttek.

Nem sokkal később a bűnözők egy híd alatt hagyták a menekkülőautót, felgyújtották azt, majd minden bizonnyal egy vagy több, ott rájuk váró autóval eltűntek.

A rendőrök a rablók vérprofi akciója láttán rögtön az úgynevezett “nagycsaládokat” sejtették az ügy hátterében. A német hatósági zsargonban így nevezik az arab világból származó bevándorlókból álló bűnbandákat. Az egyre aktívabb, az illegális migránsok tömeges érkezése után létszámban jócskán megerősödött klánok az utóbbi években számtalan hasonló nagyszabású akció hajtottak végre.

Ezek egyike volt egy nagy nemezetközi figyelmet kapott múzeumi betörés. Az akkor még ismeretlenek a közeli vasúti felüljáró hídról egy létrát használva betörtek a Bőde Museumba, és ott ellopták a Big Maple Leafre keresztelt 100 kilós, csaknem egymilliárd forintot érő 24 karátos színarany érmét. Mint kiderült, az egyik berlinben működő libanoni klán tagjai voltak a rablók, az érme pedig sosem került elő, minden bizonnyal addigra már beolvasztották.

Ezúttal azonban az látszik valószínűnek, hogy a pénzszállító kifosztása nem a klánok műve: az egykori Vörös Hadsereg Frakciónak vagy röviden RAF-nak nevezett, de Baader-Meinhof csoportként is ismert, a 60-as években létrejött német szélsőbaloldali terrorszervezet tagjai lehettek az akció végrehajtói.

Nem ez lenne az első nagyszabású bűnügy, amit a RAF számlájára írnak. 2015 második felében két pénszállítót is megpróbált kirabolni egy trió, de sikertelenül. A helyszínen hagyott nyomokból kiderült, hogy egy 58 és egy 47 éves férfi, valamint egy 57 éves nő, mind volt RAF-tagok eleveníthették fel a régi szép időket, és próbáltak meg újabb rablást végrehajtani. Bár a terrorcsoport a politikai akciókkal deklaráltan felhagyott, a jelek szerint azért teljesen nem javultak meg, és csak átálltak a pénszállítókra. 2016 óta több sikeres akció is köthető hozzájuk, idén márciusban Kölnben, egy Ikea előtt álló páncélkocsit pakoltak ki.