Merkel lát esélyt egy Brexit-megállapodásra

 

Továbbra is van esély arra, hogy még időben sikerül jó és tartós megállapodást kötni a brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit), ha a közösségben maradó 27 tagország megőrzi egységét és kitart elvei mellett – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A szerda délután kezdődő EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében aláhúzta: a Brexitről folytatott tárgyalásokon mindig világosnak kell lennie, hogy az EU ugyan nem kíván nehézségeket, de egyértelművé akarja tenni a különbséget az EU-tagság és az EU-val a közösségen kívüli, harmadik országként fenntartott partneri kapcsolat között.

Az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier becslése szerint a brit távozásról szóló szerződés már 90 százalékban elkészült, azonban az ilyen szerződéseknél mindig az utolsó kérdések a legnehezebbek, és a Brexit ügyében nem sikerült áttörést elérni a legnehezebb ügyben, az ír–északír határ kérdésében – mondta Angela Merkel. Hozzátette: egy felelős kormánynak minden eshetőségre fel kell készülnie, ezért a német szövetségi kormány hozzákezdett az előkészületekhez arra az esetre, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg.

Mint mondta, gyakorlati kérdések sorát kell tisztázni, például azt, hogy milyen jogállásba kerülnek a megállapodás nélküli – úgynevezett kemény – Brexit esetén az állami tisztviselői karhoz tartozó brit állampolgárok.

Nagyon eltérő Frontex-vélemények

A tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülésének egy másik témájával, a menekültügyi rendszerrel és a közösség határ- és partvédelmi szervezetének, a Frontexnek a reformjával kapcsolatban Merkel kiemelte: „együtt akarunk jobbá válni a külső határ védelemében” és az elutasított menedékkérők hazajuttatásában, ezért tárgyalnak majd a Frontex „megerősített mandátumáról”, de erről „nagyon eltérő véleményen vannak az egyes tagállamok”.

A menekültek „méltányos elosztásának” ügyében még azt sem sikerült elérni, hogy tárgyaljanak róla az Európai Tanácsban, ezért ez továbbra is „megoldatlan téma marad” – mondta a német kancellár.

Egy másik tervezett változtatásról, az euróövezeti reformokról aláhúzta, hogy Németország csak akkor támogathatja az egyes reformintézkedéseket, ha „az egész csomag megfelelő”, ezért továbbra is érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy a közös pénzt használó uniós országok mind önállóan felelősek az államháztartási politikájukért és a gazdaságpolitikájukért. Minden országnak „kötelessége gondoskodni a stabilitásról” és a versenyképesség megerősítéséről – mondta Angela Merkel.

A 2019. tavaszi európai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy „túlságosan könnyen” lehet befolyásolni a választókat „célzott dezinformációs kampányokkal, kibertámadásokkal és adatfelhasználási visszaélésekkel”, ezért az EU-csúcson arról is tárgyalnak majd, hogy a pártoknak milyen adatvédelmi alapelveket kell betartaniuk az EP-választás kampányában.

Így a választókat félretájékoztató, „aktív dezinformációt folytató” pártoknak kijáró „pénzügyi szankciókról is el kell gondolkodni” – mondta a német kancellár. Kiemelte: „a politika felelősséget jelent, aki pedig nem tartja be Európa demokratikus játékszabályait, nem várhatja el, hogy pártfinanszírozást kapjon az Európai Uniótól”.

Még nincs közös Frontex-álláspont

Nem sikerült közös álláspontra jutni az Európai Unió tagállamainak körében a közösség határ- és partvédelmi szervezete, a Frontex felhatalmazásának kiterjesztéséről  – jelezte Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A szerda délután kezdődő EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében aláhúzta: „együtt akarunk jobbá válni a külső határvédelemben” és az elutasított menedékkérők hazajuttatásában, ezért a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülésén tárgyalnak majd a Frontex „megerősített mandátumáról”, de erről „nagyon eltérő véleményen vannak az egyes tagállamok”.

A menekültek „méltányos elosztásának” ügyében még azt sem sikerült elérni, hogy tárgyaljanak róla az Európai Tanácsban, ezért ez továbbra is „megoldatlan téma marad” – mondta a német kancellár.