Ausztriában megkötötték az első házasságot azonos nemű pár között

 

A közlemény szerint az esküvőt az egyik polgármesteri hivatalban kötötték meg, egy magánszertartáson. Az osztrák sajtó szerint az ő ügyük volt az egyik első, amely az alkotmánybíróság elé került. A testület tavaly decemberben döntött a javukra.

Az azonos neműek élettársi kapcsolatát 2010-ben emelték hivatalos szintre a túlnyomórészt katolikus országban. Házasságra január elsejétől léphettek.Előző nap, csütörtökön jelentette be a jobboldali osztrák kormánykoalíció, hogy  elfogadja az alkotmánybíróság döntését, és felhagy az ellenkezéssel az ilyen házasságokkal szemben.