Gyakori a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmény

 

Németországban és Svédországban is több erőszakos bűncselekményt követtek el migránsok. Az adatok szerint több száz embert ítélnek el nemi erőszakért, azonban nagy számban vannak olyan esetek, amelyek el sem jutnak a hatóságokhoz.

A schengeni nyitott határoknak köszönhetően ezek az illegális bevándorlók szabadon közlekedhetnek az Európai Unió területén – jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa. Hozzátette: fontos az, hogy az összes európai ország következetesen támogassa azt, hogy a külső határokat erőteljesen védeni kell. Azokat a migránsokat, akik nem jogosultak arra, hogy az unió területén tartózkodjanak, azokat rögtön kiutasítsák.

Egy belvárosi gyorsétterem vécéjében erőszakolta meg a gyanú szerint az egyik vendéget az a 18 éves afgán férfi, aki évek óta menekültstátusszal élt Magyarországon. Nem sokkal később egy másik áldozat is jelentkezett, akivel szintén hasonlóan bánhatott el a férfi. A feltételezett elkövető azonban addigra elhagyta az országot.

Deák Dániel szerint a gyorséttermi eset is azt mutatja, hogy a migránsok másodrendű állampolgárként tekintenek a nőkre, függetlenül attól, hogy Európában vannak.

Számos bűneset nem jut el a hatóságokhoz

Svédországban a hivatalos adatok szerint az elmúlt öt évben 842 férfit ítéltek el nemi erőszak miatt. Csaknem hatvan százalékuk migráns volt, többségük a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezett az országba. A szakértők szerint azonban sok eset nem is jut el a hatóságokhoz, vagy nem jut bírósági szakaszba – hangzott el a műsorban.

2016-ban 6700 bejelentés érkezett nemi erőszakról, de csak 142 férfit ítéltek el. Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István szerint a svéd főváros mára a nemi erőszak szimbólumává vált.

Azokban az országokban, ahol komoly múltra tekint vissza a bevándorlás, mint például Svédországban, ahova évtizedek óta áramlanak be Fekete-Afrikából a bevándorlók, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma megnőtt – mondta.

Hozzátette: folyamatosan napvilágra kerülnek olyan adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy Stockholm egyenesen a világ nemi erőszak fővárosa lett. Egy főre levetítve magasan itt követik el a legtöbb ilyen bűncselekményt, többet, mint akár Fekete-Afrikában, akár a világ bármelyik fejletlen régiójában.

Németországban is gyakori az erőszak

Több napon keresztül tüntettek a németországi Chemnitz városában a tiltakozók, és egy alkalommal még a rendőrökkel is összecsaptak. A demonstráció azután kezdődött, hogy két afgán férfi halálra késelt egy német állampolgárt. Deák Dániel szerint a rendszeres demonstrációk azt is jelzik, hogy az emberek elégedetlenek az ország migrációs politikájával.

Mint mondta, az, hogy több tízezren utcára vonulnak egy ilyen eset után, azt mutatja, hogy a németek elégedetlenek Angela Merkel német kancellár bevándorláspolitikájával és változást szeretnének. Ez a kancellár támogatottságán is megmutatkozik.

Az ilyen esetek hatására nemcsak a kancellár, de a CSU/CDU támogatottsága is jelentősen csökkent. A szakértő szerint arra lehet készülni, hogy Bajorországban az őszi választáson a kormánypártnak számító CSU történelmi vereséget fog szenvedni.

Német imám?

A német belügyminisztérium szerint szükség lenne egy német imámra, aki megakadályozná, hogy külföldről befolyásolják a muszlimokat az országban. Németországban 731 embert öltek meg tavaly. 83 esetben derült ki, hogy bevándorló volt a gyilkos. Ez csaknem 30 százalékos növekedés egy év alatt. 2016-ban ugyanis 62 gyilkosságot követtek el migránsok.

Szakaszosan még ma is jellemző az Európába érkező tömegekre az elmúlt évek bűnügyi statisztikájának eredménye – fogalmazott Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese. Elmondta, az érkezők között gyakran vannak bűnelkövetők, adott esetben ők felülreprezentáltak ezekben a statisztikákban, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy nagyobb eséllyel válnak bűnelkövetővé, mint az őshonos lakosság bizonyos bűncselekmény típusokat illetően – fogalmazott a szakértő.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter, Angela Merkel koalíciós partnere szerint a migráció miatt gyengültek meg a kormánypártok Németországban. A német parlament alelnöke pedig kijelentette: naivitás volt azt hinni, hogy a migránsok be fognak illeszkedni a német társadalomba.