Rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcs lesz novemberben

 

Rendkívüli EU-csúcsot fog összehívni november közepére az Európai Tanács elnöke az Egyesült Királyság kilépéséről tervezett esetleges megállapodás megkötése érdekében – ezt ő maga jelentette be az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi értekezlete előtt szerdán.

Sajtótájékoztatóján Donald Tusk hangsúlyozta, hogy döntő szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások, és ugyan a rendezetlen kiválás veszélye még mindig nem múlt el, Theresa May brit kormányfő egyes javaslatai pozitív változást mutatnak London hozzáállásában. Ugyanakkor más területeken, például az ír-északír határellenőrzés kérdésében még átdolgozásra szorul a brit álláspont, további egyeztetések szükségesek – mondta.

„Ma talán reménytelibb a helyzet, de az biztos, hogy az idő egyre fogytán van” – közölte, hozzátéve, hogy ősszel le kell zárni a tárgyalásokat, ezért csütörtökön a bennmaradó tagállamok vezetőinek ülésén javaslatot fog tenni egy rendkívül EU-csúcs összehívására. Sajtótájékoztatóján Donald Tusk hangsúlyozta, hogy döntő szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások, és bár a rendezetlen kiválás veszélye még mindig nem múlt el, Theresa May brit kormányfő egyes javaslatai pozitív változást mutatnak London hozzáállásában. Ugyanakkor más területeken, például az ír-északír határellenőrzés ügyében még átdolgozásra szorul a brit álláspont, további egyeztetések szükségesek – mondta.

„Ma talán reménytelibb a helyzet, de ami biztos, hogy az idő egyre fogytán van” – közölte, hozzátéve, hogy még az ősszel le kell zárni a tárgyalásokat, ezért csütörtökön a bennmaradó tagállamok vezetőinek ülésén javaslatot fog tenni egy rendkívül EU-csúcs összehívására.

Közös kereskedelmi övezetben hisz May

London továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor lehet elkerülni a brit uniós tagság rendezetlen felszámolását (kemény Brexit), ha az Európai Unió (EU) és az Egyesült Királyság közös övezetet hoz létre az árucikkek szabad kereskedelmére – jelezte Theresa May brit miniszterelnök egy vendégkommentárban, amely a Die Welt című német lapban jelent meg szerdán, az EU salzburgi csúcstalálkozójára időzítve.

A brit Konzervatív Párt vezetője hangsúlyozta, hogy kormánya „továbbfejlesztette” álláspontját az uniós tagság megállapodáson alapuló, rendezett megszüntetéséről, most pedig ugyanilyen konstruktív, együttműködő hozzáállásra van szükség az EU részéről. A csak a fizikai árucikkekre – és a szolgáltatásokra nem – vonatkozó szabadkereskedelmi övezet kialakítása az egyetlen lehetőség arra, hogy ne emelkedjék vámhatár Észak-Írország és Írország vagy Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része közé – tette hozzá Theresa May.

Ez azért is fontos ügy, mert a határellenőrzés visszaállítása veszélybe sodorná az észak-írországi alkotmányos rend alapját jelentő 1998-as nagypénteki egyezményt – fejtette ki a brit miniszterelnök.