Újabb halálos áldozatokat szedett a nyugat-nílusi láz

 

Újabb négy emberéletet követelt a nyugat-nílusi láz az elmúlt héten Romániában, idén már több mit húszan haltak meg a betegségben.

Az országos tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint a betegség május eleji megjelenése óta az igazolt fertőzések száma megközelítette a 200-at. A fertőzésnek leginkább a 60 év felettiek vannak kitéve: a megbetegedések kétharmadát ennél a korosztálynál észlelték.

A nyugat-nílusi láz elsősorban a Kárpátok karéján kívüli területeken, főleg Bukarestben (30), illetve Dolj (29), Olt (20), Iasi (19), és Teleorman (15) megyében jelent meg. Erdélyben Szatmár (6), Szeben (5) és Maros (5) megyében regisztráltak több fertőzést.

Emberre szúnyog csípésen keresztül terjed

A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed a kór, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át. A román tisztiorvosi szolgálat ezért azt tanácsolja a lakosságnak, hogy – a bőrfelületek elfedésével, az ablakra szerelt szúnyoghálókkal, a ház körüli rendszeres vegyi rovarirtással, a közeli tócsák, belvizek, lápok lecsapolásával és a háztartási szemét eltávolításával – próbálják megelőzni a szúnyogcsípéseket.

Terjed a Balkánon a vírus

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, majd 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírus jelenleg az egész Balkánon terjed, a kór már Szerbiában, Görögországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban is áldozatokat követelt.

Sokan tünetmentesek

A fertőzések valódi száma a hivatalos statisztikákban szereplőnél jóval magasabb lehet: a fertőzöttek 80 százaléka ugyanis tünetmentes, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki náluk. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, az illető magától meggyógyul. Az esetek kis hányadában azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.