Gázvezeték miatt bírálta az amerikai elnök Németországot

 

A német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt Donald Trump a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt, mondván, hogy Németország a „foglya” Oroszországnak. A NATO-főtitkár szerint a kérdés nemzeti hatáskör, nem a NATO-é.

Rövid sajtónyilatkozatában Trump a földgázvezetékkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Németországot „teljes mértékben Oroszország irányítja”.

Az amerikai elnök „rendkívül helytelennek” nevezte, hogy miközben országa óriási összegeket költ Európa védelmére, Németország „hatalmas olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal, és dollármilliárdokat fizet évente Moszkvának”. Szerinte a NATO-nak foglalkoznia kell azzal, hogy szén- és atomerőműveiktől „megszabadulva”, a kőolaj és a földgáz nagy részét Oroszországból szerzik be.

Trump emellett ismételten a védelmi költségvetése növelésére szólította fel Berlint. „Ezeknek az országoknak többet kell költeniük, mégpedig nem tíz év múlva, hanem sürgősen. Németország gazdag ország, mégis mindössze arról beszél, hogy 2030-ra kissé megemeli a védelmi kiadásaikat. Nos, szerintem ezt gond nélkül meg tudnák tenni azonnali hatállyal, akár már holnap” – fogalmazott.

Nem követte Stoltenberg a trump-i példát

Szakértők rámutattak, hogy az Északi Áramlat-2 támadásával Donald Trump veszélyes kapcsolatot teremtett a védelmi ügyek és a gazdasági kérdések között, miközben Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azon dolgozik, hogy a katonai szövetség egységének megőrzése érdekében külön kezeljék az egyéb témákat, például az Egyesült Államok és az Európai Unió kereskedelmi vitáját.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Donald Trump amerikai elnök találkozója munkareggeli keretében a brüsszeli amerikai nagykövetségen a NATO kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének kezdete előtt, 2018. július 11-én (MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais)

Stoltenberg erre reagálva kiemelte, hogy Trump felszólításainak már látszik a hatása, a NATO tagállamai jelentősen növelték katonai költségeiket, és további emelések várhatók. Mint mondta, Kanada és az európai szövetségesek 2024-re a mostaninál 266 milliárd dollárral többet fognak fordítani védelmi célokra a tervek szerint.

„Egy erős NATO jó Európának és jó az Egyesült Államoknak is” – szögezte le. Hozzátette azonban, hogy az Északi Áramlat-2-ről nem a NATO-nak kell döntenie, az nemzeti hatáskörbe tartozik.

Tusk szerint is stratégiai hiba lenne az Északi Áramlat 2

Andrzej Duda lengyel államfő a gázellátás diverzifikálásának szükségességéről beszélt, hangsúlyozva, hogy ennek kell lennie az EU egyik legfontosabb célkitűzésének. Sajtótájékoztatóján Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke elismerte, hogy komoly nézeteltérések vannak Európán belül is az Északi Áramlat-2 kérdésében. Aláhúzta: véleménye szerint a gázvezeték megépítése hiba lenne, amely nem szolgálná az EU stratégiai érdekeit vagy biztonságát.

 

A szövetségesek 2014-ben vállalták, hogy tíz éven belül bruttó hazai termékük (GDP) közel 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat, de ezt a szintet akkor mindössze három ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Görögország – érte el. Idén ez a szám nyolcra fog nőni Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával és Romániával, 2024-re pedig a NATO-tagállamok többsége tervezi a kívánt szintre emelést.