Meghalt egy búvár az elárasztott thaiföldi barlangnál

 

Meghalt egy búvár az elárasztott az észak-thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diák és edzője kimentésére végzett művelet közben – közölték pénteken a helyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint a 38 éves férfi, Szamarn Punan, a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának egykori tagja – aki önkéntesként részt vett a mentőmunkálatokban – csütörtök este oxigénpalackokat helyezett el a barlangban az útvonalon, amelyen keresztül a bennrekedt csoportot kimenekíteni készülnek.

A férfi eljuttatta a palackot a kijelölt helyre, majd a visszafelé vezető úton eszméletét vesztette. Megpróbálták újraéleszteni, de a kísérletek nem jártak sikerrel. Az ifjúsági focicsapat tagjai és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben.

Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett hétfőn, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.

Egyre magasabb a vízszint

A barlangban a folyamatos szivattyúzás ellenére egyre magasabb a vízszint. Csaknem ezer ember dolgozik azon, hogy kimenekítse a fiatalokat és edzőjüket.

A helyzetet nehezíti, hogy előrejelzések szerint szombattól újabb, akár egy hétig tartó heves esőzések várhatóak a térségben. Félő, hogy így víz alá kerül az a kamra is, ahol a gyerekek és az edzőjük meghúzták magukat.

Abban minden hozzáértő egyetért, hogy a diákok jelenleg csak búvárként tudnak kijutni. Ha erre nem sikerül megtanítani őket, akkor meg kell várniuk az esős évszak végét, vagyis a szeptember-októbert, akkor ugyanis jelentősen lecsökken a barlang vízszintje.