Nem drogtól lett rosszul két brit Salisbury közelében

 

Válságos állapotban kezelnek Nagy-Britanniában két embert, akik ismeretlen összetételű anyagtól lettek rosszul. Az eset a rendőrség szerdai beszámolója szerint még szombat este történt a délnyugat-angliai Amesbury kisvárosban, ahol egy férfit és egy nőt eszméletlenül találtak otthonukban. A rendőrség későbbi közlése szerint egy középkorú házaspárról van szó.

A területileg illetékes Wiltshire megyei rendőrség főparancsnok-helyettese, Paul Mills sajtótájékoztatóján közölte: egy 44 éves nő és egy 45 éves férfi lett rosszul az egyelőre azonosítatlan anyagtól Amesbury városában lévő otthonukban, Salisburytől mintegy 16 kilométerre. Mills nem közölte kilétüket, de a helyi hatóságok szerint a nő neve Dawn Sturgess, a férfié Charlie Rowley.

A rendőrtiszt elmondta, hogy mindketten helyi lakosok. Hozzátette: először, szombat reggel a nő lett rosszul, és kihívták hozzá a mentőket. Ugyanaznap, később a férfi rosszulléte miatt riasztották ismét a mentőszolgálatot ugyanarra a lakcímre. A főparancsnok-helyettes hangsúlyozta: továbbra sem egyértelmű, hogy történt-e bűncselekmény.

Terrorelhárítók is nyomoznak

Előzőleg a Scotland Yard – hivatalos nevén a Metropolitan Police, azaz a londoni rendőrség – szerda délután bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott az ügy vizsgálatába. Ennek országos hatásköre van a hasonló esetekben. Azt is bejelentették, a két beteg szervezetéből vett mintákat a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő biológiai és vegyi kutatóintézetébe küldik a megbetegedést okozó anyag azonosítása végett.

Megint Salisbury-ben történt „valami”?

Először még nem méregre, hanem drogra gyanakodtak a hatóságok, hogy a két beteg esetleg szennyezett heroint vagy kokaint fogyaszthatott. A területileg illetékes Wiltshire megyei rendőrség azonban szerdán közölte: még tartanak a vizsgálatok a megbetegedést okozó anyag mibenlétének kiderítésére, és a rendőrség most már „nyitott kérdésként” kezeli, hogy az incidens milyen körülmények között történt. A rendőrségi közlemény azt is megemlíti, hogy a hatóságok elővigyázatosságból elkerítettek több olyan helyszínt, ahol a pár megbetegedése előtt Amesburyben, illetve a 16 kilométerre lévő Salisburyben megfordult.

Rendőrök és speciális vizsgálók Salisbury-ben – Archív felvétel a márciusi mérgezésről MTI/EPA/NEIL HALL

Itt éppen négy hónapja, március 4-én szenvedett súlyos mérgezést idegméreg-hatóanyagtól Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal. A Scotland Yard szerdai közleményében éppen erre, a Szkripal-ügyre hivatkozva indokolta terrorelhárító ügyosztályának bekapcsolódását az Amesburyben történt incidens vizsgálatába. A Wiltshire megyei rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a hétvégén Amesburyben megbetegedett két embert is Salisbury kórházában kezelik, amely azonban nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket.

A rendőrség hangsúlyozta: nem egyértelmű, hogy történt-e bűncselekmény. A közlemény szerint a lakosság megerősített rendőri jelenlétre számíthat Amesburyben és Salisburyben. A szerda délutánig megjelent hivatalos közleményekben egyébként nem szerepel a mérgezés szó, és a hétvégén megbetegedett lakókörnyezetében közel sem olyan szintű a készültség, mint amilyent a hatóságok a Szkripal-ügy kipattanása után elrendeltek. A rendőrség nem ürítette ki azt a lakóparkot sem, ahol a férfi és a nő rosszul lett.

Diplomáciai földrengés követte az előző mérgezést

Moszkva azóta is folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

A 66 éves Szkripal, az orosz katonai hírszerzés (GRU) volt ezredese, aki a brit hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, és brit állampolgárságot is kapott. Az egykori kettős ügynököt és lányát hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, de Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, és hollétükről hivatalos forrásból azóta csak annyit lehet tudni, hogy mindketten „biztonságos helyen” tartózkodnak. A Szkripal-ügy miatt Nagy-Britannia és több más ország, köztük az Egyesült Államok számos orosz diplomatát kiutasított. Moszkva hasonló diplomáciai lépésekkel válaszolt.

Az is kapocs a két ügy között, hogy a volt orosz kettős ügynök és lánya megbetegedését okozó hatóanyagot is a Porton Downban – Amesburytől és Salisburytől néhány kilométerre – működő katonai laboratórium azonosította, megállapítva, hogy mérgezésüket a novicsok néven ismert, még a Szovjetunió által kifejlesztett katonai idegméreg okozta.