Putyin már a jövő héten fogadhatja Trump tanácsadóját

 

Hivatalos amerikai közlés szerint John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőtől szerdáig Londonban és Rómában tárgyal nemzetbiztonsági kérdésekről, és ezt követően utazik Moszkvába, hogy ott az orosz és az amerikai elnök esetleges találkozójáról folytasson egyeztetést.

„Egyelőre nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Ha lesz ilyen találkozó, be fogjuk jelenteni” – válaszolta újságíróknak Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő arra a kérdésre, hogy találkozik-e Putyin Boltonnal. Nemzetközi sajtóértesülések szerint a csúcsot júliusban hozhatják tető alá, valahol Európában, abból az alkalomból, hogy Trump részt vesz a NATO július 11-én és 12-én tartandó tanácskozásán.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője (Fotó: MTI/EPA)

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője (Fotó: MTI/EPA)

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet a TASZSZ jelentése szerint újságíróknak bejelentette, hogy június és július fordulóján egy képviselőkből és szenátorokból álló kongresszusi küldöttség utazik Oroszországba. Az amerikai honatyák Moszkvában és Szentpéterváron tárgyalnak majd.

A misszióvezető szerint a látogatás lökést adhat a két ország közötti parlamenti együttműködés felújításához. Szavai szerint válaszlátogatást egyelőre nem terveznek, és sok függ az amerikai vizit eredményétől. A delegáció tagjai az orosz vízumot már megkapták.

Lépések történtek Szencov ügyében is

Peszkov egyébként nem erősítette meg azt az értesülést, hogy a Kremlhez kegyelmi kérelem érkezett volna Thorbjörn Jaglandtól, az Európa Tanács főtitkárától az orosz börtönében több mint öt hete éhségsztrájkoló Oleh Szencov ukrán rendező ügyében. A szóvivő megerősítette, hogy Putyin és Petro Porosenko ukrán elnök csütörtöki telefonbeszélgetésén szó volt a két ország közötti elítéltcseréről.

Szencovot 2015. augusztus 15-én húszévi szabadságvesztésre ítélte egy orosz katonai bíróság, azzal az indokkal, hogy “terrorcsoportot” hozott létre az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten. Ennek tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Szencov nem ismerte el bűnösségét.