Tüntetők csaptak össze rendőrökkel a kijevi parlament előtt

 

Összecsapott a rendőrökkel, áttörte a kordont, és egészen a parlament főbejáratáig nyomult kedden Kijevben a jórészt az egykori szovjet hadsereg afganisztáni veteránjaiból és bányászokból álló tüntető tömeg, amelynek résztvevői szociális juttatásaik emeléséért vonultak a törvényhozás épülete elé.

Kora délután az Interfax Ukrajina hírügynökség azt jelentette, hogy Irina Herascsenko parlamenti alelnök egyezségre jutott a tüntetők tárgyalóküldöttségével, és ezután a demonstrálók tömege elkezdett feloszlani.

Helyszíni jelentésekben a demonstrálók számát délelőtt több ezerre becsülték, a rendőrség szerint mintegy másfél ezren voltak. Az összetűzésben a tüntetők állítólag botokkal és könnygázspray-vel támadtak a rendfenntartókra.

Andrij Kiscsenko kijevi rendőrfőnök a 112 Ukrajina hírtelevízió adásában azt mondta, hogy három rendőr sérült meg könnyebben, egy közülük könnygáztól, Megerősítette, hogy egy tüntetőt vettek őrizetbe, aki ittas állapotban volt.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál még korábban arról számolt be, hogy a rendfenntartók sorfalakba rendeződtek a parlament épülete és a tüntetők között. A főbejáratot lezárták, sem ki, sem be nem engednek senkit. A hatóságok közlése szerint mintegy ötszáz rendfenntartót vezényeltek a helyszínre.

Az afganisztáni veteránok a hírek szerint azt követelik, hogy ugyanolyan juttatásokban részesüljenek, mint a Donyec-medencei fegyveres konfliktus veteránjai. A bányászok úgyszintén szociális juttatásaik emelését, továbbá a bányászati szektor állami támogatásának növelését követelik.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a demonstráción az 1986-os csernobili nukleáris baleset áldozatai is részt vettek, létszámuk viszont a másik két csoporthoz képest elhanyagolható volt. Irina Herscsenko az Interfax Ukrajina jelentése szerint elmondta: abban állapodtak meg a tüntetők képviselőivel, hogy a parlament illetékes bizottsága már szerdán megvitatja a demonstrálók követeléseit.

Ezen túlmenően pénteken a kormányhoz intézett kérdések órájában a kabinet tagjainak is tolmácsolják a tüntetők követeléseit, továbbá felszólítják az illetékes tárcák vezetőit, hogy üljenek le tárgyalni az érintett szervezetek képviselőivel. A megállapodás tényét a tüntetők egyik képviselője is megerősítette a hírügynökségnek.