Többen eltűntek egy kompbaleset nyomán Indonéziában

 

Elsüllyedt egy komp az indonéziai Toba-tavon: a balesetben 49 ember eltűnt, tizennyolc személyt sikerült kimenteni a vízből – közölte kedden rendőrség.

A baleset helyi idő szerint hétfő este történt az iszlám böjti hónapot, a ramadánt záró ünnep idején. A fából készült komp hatvanszemélyes volt, de nem tudni, hogy hány utast szállított, mivel nem készült lista róluk. Az első hírek arról szóltak, hogy mintegy nyolcvanan utaztak rajta, néhány tucat motorkerékpárral együtt. A katasztrófavédelmi hivatal szerint az utasok száma 70 és 130 között lehetett.


Kompbaleset Indonéziában

Féltucatnyi hajóval keresik az eltűnteket, de a mentést nehezíti az, hogy az erős szél kétméteres hullámokat korbácsolt fel, és erősen esik az eső. Az Észak-Szumátrán lévő 1145 négyzetkilométeres – a Balatonnál körülbelül kétszer nagyobb – tó népszerű a turisták körében. A Toba-tó vulkáni képződmény, a közepén egy nagy félsziget van.

A több mint 17 ezer szigetet számláló Indonéziában gyakoriak a kompbalesetek, és jórészt amiatt történnek, mert a hatóságok nem érvényesítik szigorúan a közlekedésbiztonsági előírásokat.