Nem klasszikus terrorcselekmény történt Torontóban, a kivitelezés mégis arra vall

 

Még mindig nem tudni, hogy miért hajtott egy 25 éves fiatal férfi a tömegbe Torontóban. Tíz ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek, amikor Alek Minassian egy furgonnal a járdára hajtott. A terrorkészültségi szintet egyelőre nem emelték az országban, a gyanúsítottat már elfogták, bíróság elé is állt, azonban nem mondott semmit.

A vatikáni rádió egyik tudósításában elhangzott, hogy Alek Minassian 25 éves örmény származású fiatalember súlyos személyiségzavarokkal küzdött és neve ismert volt a rendőrség előtt is.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma Este című műsorában úgy vélekedett, nem egy klasszikus terrorista merényletnek tűnik a torontói gázolás, azonban a kivitelezés mégis erre vall. Kifejtette, az, hogy évek óta ilyen hírek jelennek meg, egy olyan pszichózist teremthet, hogy aki erre hajlamos, az azt látja, hogy ez egy normális dolog.

Nem elég a rendőrség kapacitása

„Lehet, hogy öt évvel ezelőtt eszébe sem jutott volna, hogy belehajtson a tömegbe, de miután olvasta és látta, hogy ilyet követtek már el, gondolhatja, hogy maga is megcsinálja” – magyarázta a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette, nagyon oda kell figyelni azokra is, akik nem feltétlenül kapcsolódnak terrorista szervezetekhez, azonban ha ezt vesszük, elég sok emberre kellene odafigyelni, ami meghaladja a rendfenntartó szervek kapacitását.

Nem elég, hogy csak gépek ellenőrzik a bejegyzéseket

Arra a felvetésre, hogy a Facebook adminisztrátorainak nem tűnt fel Alek bejegyzése, amelyben legfelsőbb úrnak nevezi Elliott Rodger-t, azt a férfit, aki Santa Barbarában gázolt el hat embert, és több embert is meggyilkolt ezután, úgy vélekedett a szakértő: nagy problémával küzd a Facebook azzal kapcsolatban, hogy hogyan ellenőrizze a bejegyzéseket. Hozzátette, a közösségi oldal üzemeltetői most vizsgálják felül eddigi politikájukat, és rájöttek arra, hogy nem lehet teljes mértékben számítógépekre bízni az ellenőrzést, hanem embereket is be kell vetni.

„Én azt gondolom – egyébként egyetértve azzal, amit a Facebook tervez, vagy már csinál is –, hogy amikor ilyen kétes megjegyzések vannak, egy ember is vessen rá egy pillantást, hogy mi az amit mondanak. Vannak ennél kétértelműbb, vagy nehezebben megkülönböztethető jelzők is, amelyeket a Facebookon használnak, ezért nem árt, hogyha a kétes megjegyzések esetén azért egy ember is odafigyel” – magyarázta Gyarmati István.

Keveset lehet csak tudni

Azzal kapcsolatban, hogy több Kanadában élő magyar is a magyar, vagy amerikai, és nem a kanadai televíziók tudósításából értesült a támadásról, úgy vélekedett: valószínűleg nagyon zavarba jöttek és nem tudták, hogy mit csináljanak, de „minimálisan is nagyon furcsa” az eset.

Arra a kérdésre, hogy a gázolás kapcsolatban állhat-e az örmény népirtás közelgő évfordulójával, a szakértő nem tudott egyértelmű választ adni. Úgy fogalmazott: egy zavarodott elméjű ember nem biztos, hogy ilyen magasztos célokat követ, elképzelhető, hogy egyszerűen csak a zavarodottságból következett a cselekedet. Hozzátette, a rendőrségen és a bíróságon ez még kiderülhet, de egyelőre Alek Minassian még hallgat.