Ezreket várnak a marosvásárhelyi autonómiatüntetésre

 

Szombaton van a székely szabadság napja. A Székely Nemzeti Tanács felhívására várhatóan több tízezren vesznek részt délután a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen. Háromszéken közösen mozgósítottak az erdélyi magyar pártok.

A szombati megmozdulás célja, hogy az erdélyi magyarság, a székelység közösségi akaratát kinyilvánítsák a területi autonómiára. Marosvásárhelyen, helyi idő szerint 16 órakor megemlékezéssel kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás, a székely vértanúk 1854. március 10-i marosvásárhelyi kivégzésére emlékeznek a résztvevők – közölte az M1 tudósítója.

A békés felvonulást követően a résztvevők átadják a román kormány maros megyei megbízottja által kijelölt személynek azt a petíciót, amelyet a román kormánynak fogalmaznak meg, ami évek óta bevett szokás – tette hozzá.

Több tízezer résztvevőre számítanak, Sepsiszentgyörgyről egy óriás székely zászlót visz majd a tömeg a megmozdulásra – mondta.

Résztvevők a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után átvonulnak Marosvásárhely főterére, ahol átadták a prefektusi hivatal képviselőjének a Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely szabadság napján, 2017. március 10-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely

Nemcsak Székelyföldről, illetve Erdélyből érkeznek tüntetni, hanem „a másik fél” részéről is megtörténik a mozgósítás, ugyanis az ország szinte minden megyéjéből rendelnek oda készenléti csendőröket – fűzte hozzá.

A székely szabadság napján, aki csak teheti, Marosvásárhelyre megy, hogy kiálljon a területi autonómiával kapcsolatos követelések mellett – hangsúlyozta a tudósító.