Szijjártó: Európát is elérheti a mianmari migrációs hullám

 

Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor többszázezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni – mondta el Najpjidóból, a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter kedden telefonon az MTI-nek.

„Európának és benne Magyarországnak az a biztonsági érdeke, hogy Mianmarból ne induljon ki többszázezres migrációs hullám. Ezért Magyarország támogatja Mianmart erőfeszítéseiben, hogy úrrá legyen a jelenlegi helyzeten” – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter az ázsiai országban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Ázsia–Európa Találkozó külügyi csúcstalálkozóján Najpjidóban (MTI-fotó: KKM)

Kifejtette, hogy Magyarország támogatja Mianmart a demokratikus intézményrendszer maradéktalan kiépítéséhez szükséges reformokban és az ország gazdaságának stabilizálásában, hogy megszűnjenek a migrációt kiváltó politikai és gazdasági okok.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Magyarország kedvezményes hiteleket ajánlott fel, amelyekből a gazdaság szempontjából kiemelten fontos vízügyi és mezőgazdasági beruházások valósulhatnak meg, és Magyarország támogatja Mianmart a nemzetközi szervezetekben is.

Mianmariak tanulhatnak Magyarországon

Emellett megállapodás született arról, hogy harminc mianmari hallgató tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon. A tárcavezető emellett elmondta, hogy több olyan magyar vállalat is megjelent a mianmari piacon, amelyek a digitális gazdasági átállást segítik, tovább segítve Mianmar versenyképességének javítását.

Mianmarból több mint félmillió rohingja menekült el augusztus óta, miután a hadsereg rohingja szélsőségesek összehangolt támadását követően „tisztogató” műveletet indított a lázadók ellen. A muszlim rohingjákat a buddhista többségű Mianmar bangladesi illegális bevándorlónak tekinti, és állampolgárságuk sincs.

A miniszter találkozott a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji államtanácsossal (miniszterelnökkel), aki országa külügyminisztere is. Aung Szan Szú Kji a közelmúltban a helyszínen, Arakán államban járt, és biztosította az ott élőket, hogy szavatolják a biztonságukat.

Szijjártó Péter az Ázsia–Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri tanácskozásán vett részt, majd kétoldalú hivatalos látogatást tesz az ázsiai országban. Fogadta Htin Kiav elnök, Mjo Thein Gji oktatási és Than Mjint kereskedelmi miniszter is.