Árt a vezeték nélküli töltés az okostelefonnak?

 

Pár éve még az androidosok extrája volt, ma már – főként az iPhone piacra lépésével – majdnem előírássá vált, hogy képes legyen a mobil vezeték nélkül töltődni.

Kép: Shutterstock

Kép: Shutterstock

Röviden szólva: nem árt. Hosszabban: úgy rongál, s éppen akkora kockázatot rejt magában, mint bármilyen másfajta töltés.

Nagyjából annyi haszna-értelme van, mint például a vezeték nélküli egérnek, billentyűzetnek, mivel általa eggyel kevesebb drót lesz az asztalon.

Cserébe elfelejthetjük a gyorstöltést – bármi is van ráírva az akár gyári vezeték nélküli töltő dobozára –, szerencsés esetben olyan töltési sebességre képes, mint a hagyományos vezetékes megoldás.

A jobb – és drágább – gyári vezeték nélküliek legalább nem melegednek: márpedig a hő az egyik legnagyobb gyilkosa az akkumulátornak. Ha erősen melegszik a mobil a töltőn, jobb számítani rá, hogy nagyságrendekkel lerövidül az akkumulátorának élettartama, üzemideje.

Az utóbbi évek szinte mindegyik elhíresült mobiltüze az akku túlmelegedése miatt következett be: ha már esztétikai, kényelmi okok miatt használjuk is, inkább a munka közbeni, íróasztali töltéssel biztonságos, nem való a hálószobába, alvás közbeni használatra.

A vezeték nélküli töltés kevéssé energiabarát megoldás, mert jóval többet fogyaszt a hagyományosnál.

Ami a javasolt használati idejét illeti, azonos a vezetékes megoldásokéval.

Szakértők szerint, bár a mai védelmi eljárásoknak köszönhetően nem lehet túltölteni az akkut, mégsem helyes a telefont mindig teljesen feltöltött állapotban tartani. Ideális esetben tartsuk 25-95 százalék (mások szerint 40-80%) között a töltöttséget.

Jobb számolni azzal, hogy töltési módtól függetlenül a folyamat kémiai jellegéből adódóan véges a lítiumion-akkumulátorok élettartama.

Egy töltésciklust jelent, mikor az akkumulátor lemerül, tehát ha 100%-osan elhasználják a kapacitását. De amennyiben félig merül az akkumulátor, és újratöltés után másnap ismét így tesz, akkor az is egy töltésciklust jelent. Minden alkalommal, amikor elhasználunk egy töltésciklust, kissé csökken az akkumulátor kapacitása.

A jobb mobilok akkujának is legfeljebb 500 töltésciklus után 80 százalék alá esik a kapacitása: nem szabad csodálkozni, ha bármennyire is óvjuk, a mobil kétévnyi átlagos használat után sokkal gyengébb eredményeket produkál majd.

Márpedig akinek a szeme előtt van a mutatós vezeték nélküli töltőpad, hajlamos lehet rátenni a mobilját, ha kell tölteni, ha nem.