Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének

 

A magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok számára meghirdetett nemzetközi megmérettetés, a PowerUp! verseny döntőjét.

A Farkas Rita és Andrássy Zoltán által képviselt vállalkozás olyan innovatív, fázisváltós hőtárolási megoldást mutatott be, amellyel kilencven százalékkal kisebb tárolókban és húsz-negyven százalékkal kevesebb energiaráfordítással tudják ugyanazt a tárolást biztosítani, mint a vizes tárolók, ráadásul mindezt fél és két év közti megtérülési időszak mellett.

A technológia fűtési-, fagyasztó-és megújuló-rendszerekhez, valamint naphőerőművekhez is használható.

InnoEnergy

Második díjat nyert a máltai FLASC. A startup képviselői olyan megoldást mutattak be a budapesti döntőn, amely a sűrített levegő és víznyomás segítségével tárolja a megtermelt energiát.

A harmadik helyezett a csehországi VIA ALTA lett, amelynek alapítói azt tűzték ki célul, hogy az általuk kifejlesztett technológiával a biológiailag lebomló hulladékokból állítanak elő bioüzemanyagot.