Gulyás: A kereszténydemokrácia egyértelmű értékválasztásra épül

 

A kereszténydemokrácia egyértelmű értékválasztásra épül – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a budapesti családpolitikai konferencia résztvevőinek tiszteletére szervezett csütörtök esti gálavacsorán.

Gulyás Gergely Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima szövegével köszöntötte, amelyben a középkori szerzetes türelmet kér ahhoz, hogy elfogadja, amin nem tud változtatni, bátorságot, hogy megváltoztassa, amit lehet, és bölcsességet, hogy e kettő között különbséget tudjon tenni.

A tárcavezető szerint ez az ima fontos üzenet mindazoknak, akik közügyekkel foglalkoznak. Manapság a szabad és demokratikus világban, különösképpen Nyugat-Európában olyan politikát preferálnak, amely sokszor szembemegy a magyar kormány által képviselt értékekkel.


Gulyás Gergely angol nyelven mondott köszöntőjében jelezte: az igaz, hogy a szabadság azt jelenti, hogy mindenki úgy élhet, ahogy szeretne, mindaddig, amíg betartja a törvényeket. Ez azonban – folytatta – nem jelentheti azt, hogy az állam számára nem megengedett, hogy meghatározza az egyértelmű értékválasztásra épülő politikáját.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2019. szeptember 31-én (Fotó: MTI/Molnár Edvárd)

Még akkor sem, ha ma a kereszténydemokrácia értékei melletti kiállás különösen veszélyes a politikában – jelentette ki.

A miniszter felhívta a figyelmet arra: Magyarország immár harminc év szabadságban, demokráciában él, jogállami keretek között. Budapest a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő városa, a magyar pedig az Európai Unió leggyorsabban fejődő gazdasága.

Mégis, ha valaki csak a fősodorbeli médiából tájékozódik Magyarországról, akkor „vagy nem hitte el, amit olvasott”, vagy – szólította meg a demográfiai csúcs résztvevőit – „hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy elfogadta a meghívásunkat”.

Ezért a demográfiai csúcs résztvevőivagy nagyon bátrak, vagy nagyon okosak, vagy egyszerre mindkettő” – mondta Gulyás Gergely.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntőjében méltatta a demográfiai csúcsértékes és izgalmas előadásait”, a résztvevők „inspiráló hozzászólásait”. Úgy fogalmazott: „az a családközpontú – pro family – hálózat, amelynek mi részesei és vezetői is vagyunk, a mai nappal megerősödött”.