Emberiesség elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják Hasszán F.-t

 

Emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hasszán F.-et, aki ellen terrorizmus miatt indult eljárás – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden.

Az elmúlt hónapokban az ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, egy részüket külföldön, például Máltán. Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált – közölte az ügyészség.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hasszán F.-et a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyanúsítottként hallgatta ki emberiesség elleni bűncselekmény miatt is. Az ügyészek szerint azzal gyanúsítható, hogy a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként mást személyi szabadságától megfosztott, vagy fogva tartását jogellenesen fenntartotta, illetve másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okozott. Mindezért a törvény szerint tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.


A 27 éves szír férfit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség márciusban Magyarországon kitoloncolás során vette őrizetbe. A nemzetközi együttműködéssel folyó eljárás adatai szerint Hasszán F. az Iszlám Állam tagjaként 2016-ban a szíriai Homs városában bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából kivégezte egy a terrorszervezethez csatlakozást megtagadó ember mintegy 20 családtagját. A férfi a gyanú szerint lefejezéssel végrehajtott emberölésekben is részt vett.

A férfi letartóztatását július 19-én hosszabbította meg a magyar bíróság. Indoklása szerint Haszan F. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább 10 ember kivégezésében vett részt.

Cselekménye többek között előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas.